Page 112 [112]
OCR
110+ Az ELETVILAG MEDIATIZALODASA az évek során kialakítanak önmaguk számára egy — részben csoportmintat kovető, részben egyéni — geszturális kifejezéskészletet, amelynek észlelése segíti a másikat az értelmezésben (Murthy 2012, 1066). A gesztusok kifejezésének lehetősége a szó szigorú értelmében nem adott a szöveges Iwitter-bejegyzések esetében, azonban e platformon is megjelennek a geszturális konvenciókhoz hasonló kifejezési elemek (mint például az emojik, avatárok, gif-ek, elírások), amelyek szintén jelentésteliek (Murthy 2012, 1066-1067). A résztvevôi keret (participant framework) Goffmannal arra vonatkozik, hogy a térben és idében szituált, személyes jelenléten alapuló interakcióknak az észlelési (látási, hallási) távolságon belül lévők lesznek a részesei, nekik lesz valamiféle résztevői státuszuk az interakcióban (szerepek, kötelezettségek és lehetőségek különbségei) (Murthy 2012, 1066). A Twitter esetében a perceptuális határ nagyon eltérő a face-to-face kommunikációkétól, mivel a tweetek alapbeállításként mindenki számára láthatók, s így a tweetelő nem tudja teljesen felmérni, hogy kik alkotják a közönségét, mellyel kapcsolatban csupán homályos elképzelései lehetnek. Ennek ellenére létrejöhetnek különböző szerepek a twitteres kommunikációkban is (például: re-tweetelők, válaszolók vagy akik csak olvasnak, de nem válnak aktívvá) (Murthy 2012, 1067). Végül, abeágyazás mozzanata kapcsán arra utal Goftfman, hogy a jelenlevők között folytatott kommunikációkba is be lehet ágyazni olyan megnyilatkozásokat, amelyek eredetileg térben és időben távoli kontextusokban jöttek létre. Erre utalnak azok a mondatok, amikor a beszélő olyan tartalmakat kíván átadni, amelyeket korábban egy másik szituációban valaki más közölt vele. A beszélő a tartalom eredeti kimondóját megemlítheti vagy hallgathat róla (Murthy 2012, 1066). Ezzel összefüggésben feltűnő a Twitter kapcsán, hogy nagyon megkönnyíti a tartalmak újra-beágyazását, ugyanis amikor a felhasználók néhány kattintás által re-tweetelik valaki más bejegyzését, akkor a megnyilatkozást eloldják az eredeti szituációjától és annak határaitól. Az új szituációkba történő beágyazás által az eredeti megnyilatkozás egy vagy több másik követői társaság számára lesz elérhető. Ennek során megemlíthetik az eredeti posztoló személyét (például az (2 használatával), de ez nem mindig történik meg (Murthy 2012, 1067). A könnyű és gyors újrabeágyazás miatt a tweetek közönsége gyakran nem esik egybe az eredeti tweetelő észlelési hatókörével, vagyis a tweetelő a saját követőinek posztol, de a tweetek igen gyakran kilépnek ebből a körből a re-tweetelések következtében sokkal több emberhez eljutnak, mint az eredeti poszt (Murthy 2012, 1068). Ennek a felhasználók csak korlátozottan vannak tudatában, így ezt a lehetőséget nem mindig építik be a tweetet létrehozó megfontolásaikba. Összefoglalóan, a twitteres kommunikáció Murthy szerint különbözik a szemtől szembeni kommunikációktól, de használhatók a goffmani fogalmak az értelmezésükre. A Iwitter kapcsán is a nyelvi megnyilvánulások egymásutá
