Seite 103 [103]
OCR
IV. ONLINE VILÁGOK + 101 lett társas érzékre vall az a stratégia is, amikor a telefonáló személy megpróbálja bevonni a fizikailag jelen lévő másikat a beszélgetésbe, vagy utalni a digitális interakciós partner számára a jelenlétére. Ilyenkor a telefonos partner is tudja, hogy miről érdemes beszélnie és miről nem, a fizikailag jelenlévő partner pedig nem érzi kizártnak (nem létezőnek) magát, s nem kell ügyelnie arra, hogy elkerülje a hallgatózás benyomását. Akármilyen formában is kezelik a vegyes szituációkat, a digitális kommunikáció befejezése után annak a félnek, aki telefonált vagy SMSezett, chatelt, goffmani (1971, 27) értelemben vett helyrehozó munkát (remedial work) kell végeznie: meg kell javítania a saját homlokzatán keletkezett esetleges sérüléseket, kontextualizálnia a digitális kommunikációs szituációt.? A helyrehozó munka célja, hogy helyreállítsák a beszélgetés hívás, SMS-ezés, chatelés előtti atmoszféráját (Ling 2010, 282). A mediatizált interakciókra — akár szinkron, akár aszinkron módon zajlanak — emellett jellemző Seiler és Kidwell (2016) szerint az is, hogy a résztvevőknek megfelelő módon és mértékben kell bevonódniuk és ezt láthatóvá is kell tenniük a másik(ak) számára. Egyrészt szükség van kognitív bevonödäsra (cognitive involvement), hogy tehát a résztvevők a szükséges mértékben figyeljenek egymásra. A normálisként érzékelt digitális kommunikációs szituációban mindegyik fél rendszerint akkora mértékű kognitív bevonódást tanúsít, ami megfelel a kapcsolatukban kialakított relacionális identitásának (a viszonytól függően ez lehet közepes, nagy vagy kisebb mértékű). Probléma akkor merül fel, ha egyensúlytalanság alakul ki a felek között a kognitív bevonódásukat tekintve, ha például valaki hirtelen kevésbé gyorsan válaszol, mint ahogyan szokott, nem veszi fel a telefont akkor, amikor szokta. A közös fizikai jelenlét helyzeteiben az ilyesmik nem jelentenek problémát, mert sok más információ (többek között arckifejezés, testtartás, fizikai környezet) alapján a cselekvők gyakran tudnak következtetni arra, hogy miért viselkedik a másik személy a megszokottól eltérően (például látja az arcán, hogy letört, ezért nem tud koncentrálni). A mediatizált kommunikációk szituációjában, különösen az aszinkron interakciók esetében, nincsenek ilyen pluszinformációk. Minél jelentősebb az eltérés a megszokott viselkedéstől, annál nagyobb lesz a zavar, mert az eltérések erodálják az interakciós mintázatokba és rutinokba vetett, a korábbi interakciók során kialakított bizalmat. Ilyen esetben bizonytalanná válik a szituáció, ami sokszor azt eredményezi, hogy az a fél, amelyik nem kap választ, kognitíve még inkább bevonódik, mert megpróbálja értelmezni a szituációt (például sok új üzenetet küld a másiknak, vagy bevon új feleket, például telefonál nekik annak érdekében, hogy kiderítsen valamit a másik hogyés hollétéről) (Seiler és Kidwell 2016, 222-228). 53, Bocsánat, egyébként nem szoktam így beszélni az emberekkel, azért voltam kénytelen erélyesen beszélni vele, mert..."
