Page 100 [100]
OCR
98 + AZ ÉLETVILAG MEDIATIZALODASA A goffmani modell alkalmazásának szinkron médiára történő korlátozásával szemben olyan vélemény is létezik, amely szerint felesleges ez a megkötés, mivel az aszinkron média kapcsán is hasznos a goffmani megközelítés. Seiler és Kidwell (2016) amellett érvel, hogy létrejöhet a távoli közös jelenlét (zelecopresence) érzete mindenféle digitális médium és kommunikáció esetében, aminek eredményeként a felek törekedni fognak a szituáció értelmezésére és meghatározására. Kétségkívül, a fizikai környezeten túlmutató, testnélküli társas jelenlét nem engedi meg ugyanazt az ingergazdagságot, mint a szemtől szembeni kommunikáció, ám ez nem jelenti azt, hogy az érintettek ne tennének erőfeszítéseket a helyzeteik meghatározására, hanem csupán azt, hogy ennek során jóval több a bizonytalanság (Seiler és Kidwell 2016, 211). Ez az álláspont kézenfekvőbb a restriktívebb, Rettie által képviselt pozíciónál. Az aszinkron média segítségével folytatott kommunikációk nem azonos jellegűek a kölcsönös fizikai jelenlét nem fókuszos interakcióival, mivel az aszinkron(ként észlelt) kommunikáció során is egymásra fókuszálnak a szereplők, csupán időbeli fáziskéséssel. Ezek a formák épp azért érdekesek, mert a személyes találkozásokhoz képest töredezettebbek, ami miatt a szituáció meghatározása és a cselekvések koordinációja jóval kontingensebb. Mindezek ellenére az ,aszinkron" kommunikációnak is van súlya: ha a résztvevők valósként érzékelik e helyzeteket, akkor — a Ihomas-tétellel összhangban (1928) — azok valós tétekkel bírnak számukra. Az aszinkron interakciók is kockázatosak, mivel okozhatnak megszégyenülést vagy sérüléseket a cselekvő homlokzatán. A mindennapi cselekvő tehát minden típusú interakció esetén sérülékeny. A digitális interakciós szituációk cselekvők általi meghatározásának két, a szemtől szembeni kommunikációtól részben eltérést mutató jellemzőjét állapította meg Seiler és Kidwell (2016). A mediatizált interakciók definiálásának egyik fontos vonása, hogy empirikus és elképzelt információkon alapszik: mivel nincs közös fizikai jelenlét, korlátozottabb az empirikusan rendelkezésre álló információk köre (ezek jellemzően szövegek, emojik, GIF-ek stb.) (Seiler és Kidwell 2016, 215-216). Emiatt a digitális kommunikációs szituáció ,,réseit” képzelt információkkal töltik be, vagyis a cselekvők a digitális szituációt nagymértékben a másikról alkotott mentális képük alapján határozzák meg. Ha például valaki nem vette fel a telefont, a hívást kezdeményező fél az előzetes ismeretei alapján feltételezheti, hogy azért nem volt elérhető a másik, mert valószínűleg értekezleten van; vagy ha chatelés közben a másik már egy ideje nem használ emojikat, miközben máskor gyakran tesz így, akkor feltételezheti, hogy valami problémája van. A cselekvők a másikakkal és tipikus cselekvéseikkel kapcsolatban élnek szemléletes-élénk elképzelt képekkel és elképzelésekkel (,ő olyan ember, aki...”, , ő ezt és ezt szokta tenni", , az ügyfélszolgálat ilyenkor mindig nehezen elérhető..." stb.). Az ilyesféle elképzelt információk ugyan nem hi
