Seite 92 [92]
OCR
90 + Az ELETVILAG MEDIATIZALODASA 2.1. Erving Goffman aktualitasa Erving Goffmant nem foglalkoztattak mélyebben a mediatizált kommunikáció saját korában rendelkezésre álló formái (például telefon, tévé), elméletét a szemtől szembeni interakciókra dolgozta ki. Ez azonban nem zárja ki, hogy megközelítése termékennyé váljon az online jelenségek értelmezése számára. Goffman (2000) szerint a mindennapi face-to-face kommunikäciökban az emberek - mint a színészek a színpadon - stilizált szerepeket visznek színre különféle közönségek előtt. A cselekvők alapvető törekvése, hogy jó, megfelelő benyomást keltsen a közönségükben, aminek érdekében gondosan építik fel az alakításukat (verbális és nem verbális jelzések, tárgyak célzatos használata stb.). Alakítása során a cselekvő különböző perszónákat vagy maszkokat vesz fel a közönsége előtt, s így igazodik a szituáció társadalmilag meghatározott normatív elvárásaihoz. Mivel a cselekvők a mindennapi interakciós helyzetekben sokféle alakítást nyújtanak és egymástól eltérő szerepeket is felöltenek, ezért törekszenek a közönségeik elválasztására, hiszen azok vegyülése sérüléseket okozhatna a gondosan felépített homlokzatukon (Goffman 1956, 137). A mindennapi interakciós helyzetek esetében Goffman alapján különbséget kell tenni fókuszos és nem fókuszos interakciók között. A fókuszos interakció olyan találkozás, amikor a résztvevő felek kölcsönösen figyelik egymás kommunikatív megnyilvánulásait: a kognitív és vizuális figyelem állapota, amikor a résztvevők számára közös a fókusz, amit egy ideig fenn kívánnak tartani (Goffman 1963, 83-111). A fókuszos interakciókban a résztvevők kölcsönösen és egyidejűleg megfigyelik egyrészt egymás szándékosan küldött jelzeseit (exressions given) köztük a legfontosabbakat, a verbális megnyilvánulásokat, másrészt a nem szándékoltan kibocsátott jelzéseket (expressions given off), melyek közül a nem verbális jelzések kiemelten fontosak. A nem fókuszos interakció esetén nincs ilyesfajta egymásra fókuszáltság, inkább csak közös és egyidejű jelenlét valamely helyen és elszórt megnyilvánulások, amelyeket sporadikusan észlelnek a jelen lévők (Goffman 1963, 33-79). Goffman jobbára csak a szemtől szembeni interakciókat vizsgálta, mert ezeket tartotta , az igazi" kommunikációs szituációknak. A saját korában lehetséges mediált kommunikációt egyszerűen csak kevesebbnek tartotta ehhez a prototipikus helyzethez képest, a , valós" interakciós szituációk redukált formájaként. Ezt a korlátozást azzal indokolta, hogy szerinte csak a szemtől szembeni kommunikáció teremti meg azt a védtelenséget, sérülékenységet és kockázatot, ami az embereket homlokzatépítésre, interakciós rítusok végrehajtására és általánosságban, különféle benyomáskezelési strategiäkra ösztönzi. Szerinte a benyomäskezelés ezek miatt igazán csak a közös fizikai jelenléten alapuló interakciókban szükseges (läsd Rettie 2009, 423-424). Goftman feltételezésével szemben való
