Seite 88 [88]
OCR
86 + Az ELETVILAG MEDIATIZALODASA donithatnak) a videdkonferencia soran mar nem olyan egyértelműen értelmezhetők (ha a cselekvő képernyőjén megjelenített valamelyik résztvevő balra néz, azt nem azért teszi, hogy a képernyőn a rácsozatban mellette elhelyezkedő másik résztvevőre tekintsen, így a mozdulat értelmezése nyitottabbá válik, s egyúttal megnehezül az értelmezése) (Bailenson 2021). Emellett a jelek helyiértéke is megváltozik a videókonferenciák során. A megfigyelések szerint minél többféle jelzést (beszéd, arckifejezés, hanglejtés, gesztusok, testtartás, egyéb nonverbális jelzések) észlelünk valakiről, annál kisebb a jelentősége az egyes jeltípusoknak az összkép meghatározásában. A , zoomolás" szituációjában azonban jelentősen csökkentett jelkészletet fogadnak a résztvevők: hangokat hallanak, és jellemzően a fej tájékáról szereznek vizuális információkat — igy e jeleknek annál nagyobb súlyuk lesz az értelmezésben (Bailenson 2021). Az a korábban már említett tapasztalat is új a videóbeszélgetések és konferenciák esetében, hogy a felhasználók — alapbeállításként — folyamatosan látják magukat a képernyő sarkában lévő kis négyzetben. Ez a videókonferenciák esetében jelentősebb, mert ezek tipikusan szakmai közegben, nagyobb nyilvánosság előtt zajlanak. Ahogy Bailenson írja korábbi kutatásokra hivatkozva, a saját tükörképünk észlelése nagyobb valószínűséggel ösztökél minket arra, hogy különféle szempontok szerint megítéljük magunkat és megpróbáljuk kontrollálni a nyújtott látványt. A videókonferenciás megbeszélések — ha a saját képünket nem rejtjük el - folyamatosan a saját tükörképünkkel szembesítenek minket, így többletstressz forrásává válhatnak (Bailenson 2021). Az is fontos új tapasztalat, hogy a szemtől szembeni megbeszélésekkel szemben a videókonferenciás hívások során jóval kevesebbet mozognak a beszélők. Ez azzal van összefüggésben, hogy a kulturálisan elvárt norma szerint a beszélőnek a továbbított kép hozzávetőleges középpontjában kell lennie, s nem túl távol. Eközben a /ace-to-face kommunikációkban a beszélők folyamatosan mozognak (nyújtózkodnak, elfordítják a fejüket, írnak a táblára stb.) (Bailenson 2021). Ezen új tapasztalatok összességében nemcsak az újdonságuk miatt érdekesek, hanem azért is, mert fokozottabban igénybe veszik az emberek belső erőforrásait: úgy kell részt venniük akommunikációban, hogy közben az az érzésük, folyamatosan megfigyelik őket; több energiát kell fordítaniuk, tudatosabban kell ügyelniük a jelek küldésére és értelmezésére, miközben folyamatosan látják magukat és relatíve immobilak a fizikai környezetbeli interakciós helyzetekhez képest. Mindezek könnyen túlterhelik a résztvevőket; Bailenson találóan Zoom-färadtsägnak nevezte ezt a jelenséget (Bailenson 2021).
