Seite 85 [85]
OCR
IV. ONLINE VILÁGOK ¢ 83 lag új lehetősége, hogy a felek beállíthatnak maguknak valamilyen (az alkalmazás listájából kiválasztott vagy egyénileg hozzáadott) képet háttérként, ekkor nem a felhasználó fizikai környezete látszik mögüle, hanem a kiválasztott kép, akármi is jelenjen meg rajta, valós terek vagy fantázia szülte tájképek. Ebben az esetben is pozicionálásról van szó, hiszen az ember valamilyen kép környezetében jeleníti meg önmagát a másiknak. A két lehetőséget — fizikai környezet vagy kiválasztott kép mint háttér — összeköti, hogy a materiális tér elemei mindkét esetben immateriális reprezentációkkal egészülnek ki a térélményben. Különbség azonban, hogy míg előbbi esetben e reprezentációknak van referensük a fizikai világban (a másik személy fizikai környezete), addig a második esetben ez összetettebb kérdés. A háttérképek lehetnek fotók (ekkor van referense a fizikai világban) vagy mesterségesen létrehozott fantáziaképek (melyeknek nincs referensük az anyagi világban). A pozicionálás kapcsán a háttér mellett a felhasználók arcának, testének, kamerához viszonyított pozíciója (közelség-távolság, középponti vagy szélső pozíció, alsó, középső vagy felső kameraállásból közvetített kép stb.) is releváns, mert befolyásolni tudja az interakció jellegét, menetét és a résztvevők érzelmi állapotát. A terek szintetizálásáról a felhasználók leírásaiból az derül ki, hogy e folyamat a materiális és immateriális elemek egymáshoz kapcsolásával megy végbe. Ebben az esetben azonban a materiális térhez hozzászótt , virtuális" szegmens — szemben az online videójátékokkal — nem alkot schützi (1962) zárt értelmi tartományt, hanem a mindennapi valóság valamely szeletéről (köztük az ottlévőkről) szóló reprezentációról van szó, ami miatt a résztvevők nem hagyják maguk mögött a természetes beállítódásukat, hanem csak az új szituáció követelményeihez igazítják. Az immateriális elemek materiális térhez történő kapcsolásának mint a térszintézis mozzanatának értelmezéséhez több kutatás is rendelkezésre áll. Longhurst (2013) kutatása alapján a gyerekeiktől távol levő, velük Skype-on kapcsolatot tartó anyák közül sokan úgy érzik: a gyerekük ismét részesévé lett a saját terüknek. Vagyis a fizikai tér kiegészült egy hozzákapcsolt online szegmenssel. Akik (más kontextusban) idegenkedtek a videóbeszélgetéstől, azok is azért, mert úgy érezték, hogy mások belépnek a magánterükbe, ami impliciten ugyanilyen kiegészülésre utal (Longhurst 2013, 673-675). Hogy a két komponens, a fizikai és a megfoghatatlan összetevők közül melyik domináns, nem előre eldöntött kérdés a videótelefonálás esetében, hiszen a felhasználók hol intenzíven figyelnek a képernyőre, hol pedig fel-alá járkálnak a szobában, s ekkor nagyobb figyelmet szentelnek a hibrid terük anyagi összetevőinek. Aguila kutatási alanyai még az ilyen esetekben is, amikor mozogtak és tettek-vettek beszélgetés közben, arról számoltak be, hogy a figyelem folyamatos összpontosításának hiánya ellenére úgy érezték, jelen van a masik (Aguila 2012, 306-307). Tehat a videdcsevegés soran a cselekvök oly mödon szintetizäljäk a terüket, hogy fizikai terükhöz hozzäkap
