Seite 63 [63]
OCR
III. AZ ÉLETVILÁG MEDIATIZÁLÓDÁSA + 61 később is visszakereshető nyomai — ez a védettség a digitalis média korszakában jelentős mértékben eltűnik, s a , fiatalos bolondozás" nyomai terhelő bizonyítékokká válhatnak (Couldry és Hepp 2017, 155-156). A szocializáción túl a digitális infrastruktúra és az IKT-k amiatt is fontosak, mert megváltoztatják az én számára az önmegjelenítés és az interakciók kontextusában rendelkezésre álló erőforrások készletét (Couldry és Hepp 2017, 157). A digitalizáció folyamatával összefüggésben Couldry és Hepp az erőforrások három típusát tárgyalják. Az én számára rendelkezésre állnak — először is — narrációs erőforrások (Couldry és Hepp 2017, 157). Az én narrációs erőforrásai (resources of self narvation) olyan tényezőkre utalnak, amelyek az egyéni identitás elbeszélését segítik elő, illetve az identitás elbeszélésen keresztüli megalkotását. Az egyéni identitás létrehozásának igénye különösen a modernitásban vált fontossá, mivel a megelőző korokban, így például a középkorban nem létezett a mai értelemben vett individuumfogalom. Gurevics (1974, 253-275; 2003, 9-73) peldäul arról ír, hogy ugyan ismerték a középkorban a személyiség fogalmát, melybe egyéni motívumok is vegyülhettek, de a döntő tényező mégis az volt, hogy az emberek valamely — rendi konvenciók által körülírt — társadalmi kategória képviselőiként tekintettek magukra. Az újkorban és a modernitásban ezzel szemben az egyéni momentumok válnak meghatározóvá az identitás felépítésében, s így egyre erőteljesebb igény jelenik meg az én elbeszélésére, ami miatt népszerűvé vált például a napló-, a levél- és az önéletrajzírás műfaja. A mediatizáció digitális hullámában az én számára újfajta erőforrások jönnek létre önmaga elbeszélésére. A cselekvők immär kifejthetik ônmagukat blogbejegyzésekben, Twitter-tweetekben, Facebook-bejegyzésekben, Instagram-posztokban (Couldry and Hepp, 2017: 158). Ezen új erőforrások megváltoztatják az énelbeszélések elérhetőségét és közönségét. Couldry és Hepp helyesen mutat rá, hogy a korábbi formák is valamilyen - elképzelt vagy valós — közönséghez szóltak, ám a mások hozzáférését még viszonylag könnyű volt korlátozni (a naplót például el lehetett zárni). Ezzel szemben az online platformok énelbeszélései nyomokat hagynak maguk után, amelyek — alapbeállításként — mások számára is hozzáférhetők, így a korábbi mértékű kontroll nem lehetséges, bár azt sokan előnyként érzékelhetik, hogy az önmegnyilatkozások jóval több embert tudnak elérni (Couldry és Hepp 2017, 158). A cselekvők ennek nagyon is tudatában vannak, és sokszor a cselekvésüket is aszerint alakítják ki, hogy a fejükben ott van az őket megfigyelő online társaknak a képe, vagyis ekkor olyan bejegyzéseket kívánnak létrehozni vagy olyan fotókat megosztani, amelyeket sokan lájkolnak (Couldry és Hepp 2017, 159). Tehát az IKT-k és az online platformok nemcsak közvetítik az ént, hanem a kiszélesedett közönségre vonatkozó várakozás révén formálják a cselekvések menetét és azt, hogy miként építik fel önmagukat a cselekvők. A jelenben az IKT-eszközök
