Oldal 59 [59]
OCR
III. AZ ÉLETVILÁG MEDIATIZÁLÓDÁSA + 57 Jól látható tehát, hogy az adatok nagy volumenű gyűjtése nem a társas interakciók adok-kapok logikáját követi, mivel az adatok kinyerése és elrendezése a reflexív emberi cselekvés számára külsődleges adottság (Couldry és Hepp 2017, 125). És mivel az életvilág mély mediatizálódásának folyományaként egyre több cselekvéssel kapcsolódik össze adatok keletkezése, gyűjtése és feldolgozása, egyre kevésbé igaz, hogy a társadalmi valóság a cselekvők cselekedeteiben és értelmezéseiben gyökerezik. Couldry és Hepp azonban nem amellett érvel, hogy a cselekvők nem próbálják meg értelmezni a világukat és értelmesen cselekedni, csupán azt állítják, hogy a társadalmi tudásnak immár olyan egyre növekvő területei jöttek létre, amelyeket nem cselekvő szubjektumok hoztak létre, hanem olyan automatizált adatfeldolgozási eljárások, amelyek felett a mindennapi cselekvőknek nincs hatalmuk, amelyek azonban mégis nagy hatással vannak a cselekvők mozgásterére és tudásuk formálódására (Couldry és Hepp 2017, 126). Az emberi mindennapi tevékenységeinek bizonyos vonatkozásai (telefonhívások adatai, szöveg- és képbevitel chatalkalmazásokban, földrajzi adatok a GPSes navigáció során vagy bármilyen földrajzi adatot logoló alkalmazás esetében, posztok a közösségi médiában, böngészési és kattintási adatok, rendelési adatok stb.) adatokként beilleszkednek az adatgyűjtésben és feldolgozásban érdekelt szervezetek adatbázisaiba — aminek azonban további következményei vannak. Couldry és Hepp elmondása alapján minden ember alkotta eszköz vagy infrastruktúra végső célja eleddig az volt, hogy az emberi cselekvéseket segítsék, s közben a fő figyelem ne rájuk vetüljön. A digitális infrastruktúra elemei is segítik az emberi cselekvést (mert például otthonról lehet számlákat befizetni, termékeket vásárolni, távoli emberekkel beszélni), és gyakran ezeket sem reflektált módon használják, ám jelentős különbség, hogy ebben az esetben az infrastruktúra elemei is használják az embereket a saját céljaik érdekében (Couldry és Hepp 2017, 131). Bár a különböző alkalmazásoknak, technikai eszközöknek és infrastruktúráknak nincs tudatuk, és így az emberekéhez hasonló célokról sem beszélhetünk az esetükben, a Don Ihde értelmében vett technikai intencionalitás fogalma mégis használható e kontextusban (Verbeek 2001, 136). Eszerint az ilyen eszközök intenciója, hogy minél többet használják őket, hogy ezáltal minél több — kommerciális vagy felügyeleti érdekeket szolgáló — adatot nyerhessenek ki a felhasználókból. A különféle alkalmazások és eszközök az algoritmusuk szerint rögzítik a cselekvéseink bizonyos vetületeit, ám elsősorban nem azért, hogy ezzel növeljék a cselekvésünk lehetőségterét, hanem a profit- vagy a felügyeleti érdek határozza meg a logikájukat (Couldry és Hepp 2017, 131). Az életvilágra vonatkozó tudással összefüggésben ez azt jelenti, hogy immár nemcsak az emberek hoznak létre tudást a társadalmi környezetükről és a többi emberről, nemcsak a cselekvők hoznak létre tipizációkat, hanem az algoritmusok is, mivel ezek azt a célt szolgálják, hogy a felgyülemlett adatok alapján tipizálják
