Oldal 50 [50]
OCR
48 + Az ELETVILAG MEDIATIZÁLÓDÁSA gos elvárásként jelenik meg, hogy az ember mindig elérhető legyen, amikor új üzenet érkezik, amely elvárást a cselekvők gyakran belsővé teszik, így nyomást éreznek magukon, hogy ne késlekedjenek a reakciójukkal (Couldry és Hepp 2017, 118-119). A társadalmi élet egyik alapvető feltétele Schütz megfogalmazásában, hogy a cselekvők előfeltételezzék a nézőpontok kölcsönösségének generáltézisét (Schütz 1984, 187-189). A szubjektumok tudják, hogy mivel mások , máshol állnak" — azaz eltérő élettörténettel rendelkeznek, más kontextusokban ténykednek és eltérő relevanciáik vannak -, eltérő a nézőpontjuk, tehát másként értékelik és érzékelik a dolgokat. A nézőpontok kölcsönösségére vonatkozó idealizációjuk alapján azonban a cselekvők eközben azt is feltételezik, hogy ha abban a pozícióban lennének, mint a másik, ők is ugyanúgy látnák a dolgokat, mint amaz. A cselekvők eme idealizációja révén válik egyáltalán lehetségessé a másik megértése, és így a társadalmi cselekvés. A mély mediatizációs folyamatok hatására az életvilág hagyományos időszerkezete jelentősen átalakult, ami a társadalmi világ egyre több területén megnehezíti a cselekvők számára a nézőpontok kölcsönösségére vonatkozó idealizációjuk fenntartását (Couldry és Hepp 2017, 117). A mediatizált kortársakkal (Zhao 2004) való interakció során a face-to-face kapcsolathoz képest mindig kevesebb jelet értelmezhetnek a kommunikáló felek, ami szükségszerűen megnöveli a félreértések, kommunikációs zavarok és a meg nem értés valószínűségét. Vagy a hálózatosan megszervezett munkaszervezetek esetében az épp nem látható, nem hallható, tehát kommunikációs szempontból , csendben lévő" munkatársakkal szemben is gyakran felmerülő probléma, hogy nehezen vehető fel a perspektívájuk. A kommunikációs , csendet" sokszor nem dolgozásként vagy a motiváció hiányaként értelmezik (Couldry és Hepp 2017, 117). E jelenségek arra utalnak, hogy sok esetben sérül a nézőpontok adekvát kölcsönös felvételére vonatkozó képesség, s hogy kontingensebbé válik akommunikáció. Az információs túlcsordulás az azonnali kommunikáció lehetőségével és az állandó elérhetőség elvárásával együtt nemcsak azt okozza, hogy a cselekvők nem tudnak minden ingerre reagálni, hanem azt is — és ez talán még fontosabb -, hogy nincs elég idejük az értelmezői munka elvégzésére. Ha nincs elég idő az értelmezésre, akkor veszélybe kerülnek az identitás létrehozásának korábban bevett mechanizmusai, hiszen a reflexióra szánható idő csökkenésével megnehezül azoknak a történeteknek a kigondolása és elbeszélése, amelyek köré a cselekvők az identitásukat felépíthetik, azaz zavarok jönnek létre a narratív identitáskonstrukcióban (Couldry és Hepp 2017, 114-115).
