Seite 148 [148]
OCR
146 Nemes Márk elégedetlen - a történelem folyamát elutasító — egyének hatékony mozgósítására ismert (ezáltal biztonságot és stabilitást jelentő) kulturális keretek mentén. A második stratégia a reform megközelítése, amely egyes, társadalmilag és kulturálisan beágyazott intézmények célzott megújítása és innovációja volt. Ezen stratégiát választó mozgalmak, a fősodor menti egyházak oldalágaiként, amolyan „vadhajtäsokkent” jelentek meg. Kapcsolataik reven megörizhettek az eredeti tekintély és előre kialakított formális keretek adta helyzeti előnyöket és társadalmi betagozottságot, így megjelenésük és térnyerésük nem okozott kiugró társadalmi ellenreakciót. Innovációs , laboratóriumokként" (Dawson 2007, 121) ugyanakkor újfajta vallási és spirituális megoldásokat is implementáltak rendszereikbe, mellyel intenzívebb és egyénspecifikusabb vallási élményeket, valamint erőteljesebb identitáskomplexeket tudtak prezentálni affiliánsaik számára. E stratégia alkalmazói közé sorolhatnánk az ún. megachurch iranyzatokat (Hunt 2019, 5-10), az üjpünkösdi mozgalmat es szabadegyhäzi (freechurch) szerveződések jelentős részét is. A harmadik stratégia a történelmi, társadalmi, kulturális vagy vallási eszmék aktív és célzott romanticizált újraalkotása volt. A történelmi és/vagy lokalizált (appropriált) kulturális örökségben gyökerező tekintély révén az újraalkotást választó mozgalmak a , nosztalgia" (szelektív, idealizált és leegyszerűsített emlékezet) rendkívül erőteljes, mimetikus alapokon nyugvó érzetét használták fel, mellyel teljesen új jelentésrendszereket alkottak (Snook 2015, 48-52). Azáltal, hogy önmagukat (főként) pszeudohistorikus örökséghez kapcsolták, erős identitáskomponenseket és kulturális orientációs rendszereket, másrészt hitelesnek tűnő önigazolási csatornákat biztosítottak, mellyel könnyedén elejét vehették az identitásvesztés, elmagányosodás és gyökértelenné válás kortárs folyamatainak. E stratégia alkalmazóinak tökéletes példái lehetnek az ún. őslakos vallási mozgalmak (native faith movement), beleértve a neopogányság ernyőfogalma alá tartozó mozgalmakat, a Wiccát és a különböző urbánus neosámán mozgalmakat is (Drury 2009, 13-81). A negyedik stratégia az ún. reorientáció, mely elsősorban individuális szintről elindulva egyfajta , keresői" (seeker) (Lofland - Stark 1965, 862-875) attitüdöt felvéve, új (mégis valamely mértékig ismerős) individualizált jelentésrendszerek és megoldások , felfedezésére" adott lehetőséget. Mindezeket a seeker jellemzően korábbi szociokulturális mátrixán kívül találta meg. Az új és ismert elemek szinkretikus fúziója révén olyan hatékony személyre szabott coping mechanizmus született, amely képes volt az identitásvesztés és a spirituális hontalanság érzésével szemben fellépni. Tipikus példái ennek a stratégiának a távolkeleti eredetet hangsúlyozó, védikus alapokra építkező mozgalmak, melyeket karizmatikus vezetők (guruk, próféták, misztikusok, tanítók, bölcsek, sámánok, gyógyítók, inkarnációk és látnokok) vezettek (pl. ISKCON, OSHO,
