Oldal 124 [124]
OCR
122 Figus-Illinyi Rita növelése volt a cél. Ezeknek a programoknak a részletezése és hatékonyságuknak az elemzése fontos lépést jelentett az individuális reziliencia kutatásában és a krízisekkel való hatékonyabb megküzdés területein (Benard - Lorio 1991). A második kutatási hullám középpontjában a reziliencia mélyebb megértése került. Azokra a folyamatokra koncentráltak, amelyek a stresszel és a megküzdéssel párhuzamosan együtt járnak. Ez az időszak új perspektívákat nyitott az emberi ellenállóképesség megértésében, lehetővé téve a kutatók számára, hogy átfogóbban vizsgálják azokat a mechanizmusokat és stratégiákat, amelyek segítenek az egyénnek megbirkózni az élet kihívásaival. Ebben az összefüggésben a családi dinamikák és kapcsolatok szerepe kiemelt figyelmet kapott. A kutatások célja az volt, hogy feltérképezzék, hogyan befolyásolják ezek a tényezők az egyéni rezilienciát, és hogyan alakulnak ki azok a családi mechanizmusok, amelyek segíthetik vagy éppen gátolják az egyén stresszel való megküzdését és a megterhelő helyzetek átvészelését. Ennek eredményeként megjelentek olyan terápiás megközelítések, amelyek a családi támogatási rendszereket erősítik és elősegítik a reziliens viselkedési minták kialakulását és megerősödését a családi kontextusban. A család, mint támogató közeg, valamint az egyéni és közösségi erőforrások, mind kulcsfontosságú szerepet játszanak a reziliencia fejlesztésében és fenntartásában (Greene et alii 2012). A harmadik kutatási hullám jelentősen eltér a fentiektől. A korábban empíriával való igazolási kényszert leváltotta a kevésbé markánsan és ellenőrizhetően jelenlévő tényezők fókuszba helyezése. Ennek egyik domináns ága, a traumás növekedés kutatása. A jelenleg is zajló kutatások arra a kérdésre keresik a választ, hogy az egyének önmegvalósítása, a kreativitás szabad tere, valamint a spiritualitás megélése és gyakorlása mennyiben elengedhetetlenek a reziliencia folyamatában. Annak ellenére, hogy növekszik a száma azoknak a kutatásoknak, amelyek rávilágítanak a reziliencia folyamatának vallási dimenzióval való együtt járására, a terület jelentősen feltáratlan. Mindez vélhetően az interdiszciplinaritás adta hidak számából fakad (Greene et alii 2012). A reziliencia és a vallás közötti összefüggések vizsgálatának nehézségét egyfajta kölcsönös diszciplináris vakfolt jellemzi. A pszichológiai megközelítést nehezíti, hogy a pszichológia nem foglalkozik komolyan a vallási diverzitás és pluralizmus összefüggéseivel, ugyanakkor a különböző társadalomtudományok reziliencia értelmezései sok esetben nem fedik a pszichológiából eredeztethető reziliencia fogalmat, illetve annak kontextusba helyezése problémás. Más megközelítésben a reziliencia keretét egyszer a , külső" aspektus adja, amely a strukturális jellemzőkre és a kockázatkezelés módszereire összpontosít, másfelől a , belső" aspektusok, mint a cselekvőképesség, a megküzdés, stresszkezelés és coping. Ebben az esetben az emberi létezés és cselekvőképesség, az akció, a társadalmi erő és ellenállás dinamikai alapjainak vizsgálata jelenik meg (Carter 2008).
