Oldal 38 [38]
OCR
36 Máté-Tóth András érdekében három feltételnek kell megfelelniük. Amikor azt állítom, , kell", nem valamiféle vallástudományi vagy politikai logikának a vallásokra való ráerőltetését értem rajta. A ,profán" világnak és a profán tudományosságnak semmilyen alapja sincsen arra, hogy az autonóm, saját igazságait és törvényeit követő vallásokkal szemben követelményeket fogalmazzon meg. A , kell" azt jelenti ebben a szövegösszefüggésben, hogy a vallástudomány és a teológiának különböző ágai mentén emlékeztetünk a vallások önértelmezéséből fakadó, arra támaszkodó, mintegy belülről fakadó kötelezettségekre. A profán társadalom és a profán tudomány a közjó iránti elkötelezettsége és a közjó szolgálatában tapasztalt gyöngesége és tehetetlensége miatt sürgeti, hogy a vallások a saját tanításuk és missziójuk alapján járuljanak hozzá ahhoz, ami nélkülük nem is valósulhat meg (vö. Küng 1990; Panikkar 1999; Clooney 2010). Az első ilyen belülről fakadó követelmény a vallások és felekezetek belső megújulása, a saját Istenükhöz és törvényeikhez való megújult ragaszkodás. A régió meghatározó vallásai, mindenek előtt a kereszténység, valamelyest az iszlám és a zsidóság, mind olyan Istent hisznek és vallanak, aki megtérést és megújulást követel, és aki ehhez megadja kegyelmi erejét. E vallások hagyományában mélyen gyökeredzik a misztika, amely olyan intenzív istenkapcsolat, amely radikálisan új belátásokhoz juttatja a hívőt. A közjó szolgálatának első feltétele a vallás vallási elmélyítése, megújítása, az eredeti inspirációhoz való visszatérés. Ennek a folyamatnak szerves alkotóeleme a vallási alapú valláskritika. Azoknak a hibáknak, bűnöknek a feltárása és megvallása, amelyek által a vallások követői - akár egyéni, akár közösségi szinten - eltértek az isteni törvényektől. A vallási közösségeknek erre az önkritikára sokkal nagyobb esélye és lehetősége van, mint a profán, más világnézeti közösségeknek, ugyanis a vallások, a három ún. ábrahámi vallás kiemelten is, saját Istenét az irgalom Istenének hiszi és imádja. A zsidóság, kereszténység és iszlám legrangosabb szent irataiban az Isten a megbocsájtásra való készségét már a bűn belátása és megvallása előtt tanúsítja. Így a vallások hívei és közösségei bűneik, gyöngeségeik megvallása révén megerősödnek az Istenbe vetett hitükben és kegyelmi energiákban részesülnek a saját küldetésük következetesebb megvalósítására. Látszólag a saját vallási tanításban való intenzív elmélyülés a vallások közötti különbségeket erősíti, és a sokféle sokféleségben való együttélés elé vallási akadályokat gördít. Valójában éppen az ellenkezője az igaz. Ugyanis az említett vallások Istene minden vallási hagyományban egyetemes üdvajánlatot közölt a vallásokkal. A vallások különbözőek, de az üdvösség, a szabadság ugyanaz. Ha a vallások és felekezetek nem az exkluzív alapállást követik, hanem a saját vallási hagyományaikban megfogalmazott egyetemes isteni üdvajánlatot, akkor a sokféleségben is megvalósuló egységet képviselhetik. Nem egymás kárára,
