Oldal 30 [30]
OCR
28 Máté-Tóth András adekvátan kifejezni a vallásos emberek vallási tapasztalatait és hitét. Úgy hiszi, hogy ezek a világvallások a jövőben egyre inkább a világ vallástörténetének letűnt szakaszát jelentik majd, s a globális vallási élet egy-egy variációivá válnak. Ebben a korszakban már a partikuláris vallási hagyományok kifejezésrendszere is lassan átalakul, amely életre hív egyfajta ,ökumenikus eszperantó" nyelvet, amelynek legfőbb jellemzője a nyitott fogalmakkal való kifejezésmód (Swidler 2016). A pluralista vallásteológia legfontosabb szerzői hangsúlyozottan különböztetik meg a , vallásokat" (beliefs) a , hittől" (faith). Teszik ezt annak érdekében, hogy a partikuláris világvallások folyamatait, és azok hagyományai és az egyetemes, globális, plurális vallási tapasztalat közötti dinamikus viszonyt leírhassák. Ezek szerint a vallási tapasztalat, a hit mindig megmutatkozik a különböző vallási hagyományokban, ám egyikben sem a maga teljességében és kimerítő módon. Az eredeti vallási tapasztalat e hitek révén, egyfajta állandó folyamat részeként alkotja és fejleszti saját magát, éri el egyre teljesebb valóságát. , A vallás mint minden teremtett valóság fejlődik, állandó folyamatban van" (Knitter 1985, 107). Ez a folytonos változás a vallások mindegyikére jellemző. A vallás és a hit közötti viszony ebben a folyamatos átalakulásban konkretizálódik, amely a partikuláris, kontextuálisan meghatározott vallási hagyományokban megjelenő, de azokon túlmutató hit dinamikus lecsapódása. Smith teológiai munkásságának jelentős részét a vallás és a hit megkülönböztetésének szentelte, könyvei közül vallásteológiai szempontból a Towards a World Theology foglalja össze eredményeit. Ebben kifejti, hogy a keresztények a hit keresztény alakzata alapján, a muzulmánok az iszlám alakzat, az Andaman sziget lakói pedig az ottani alakzat alapján üdvözülnek (Smith 1981, 169). A vallási hagyományok és a hit fejlődésének történelmi útja szükségképpen politikaiis, hiszen összefügg az adott társadalom politikai viszonyaival, továbbá a vallási hagyományok prófétai (társadalomkritikus és igazságosabb jövőt hirdető) vonulataival. E két aspektusnak alapvető köze van a pluralista vallásteológia vallási igazság fogalmához, mert a vallások közötti párbeszéd egyik legfontosabb kérdése és egyben célkitűzése is az emberi viszonyok méltóbbá, jobbá tétele. A vallási igazságot ebben a rendszerben ennek a célnak szolgálata verifikálja, az igazságosabb és élhetőbb világ szorgalmazása a vallási igazság ismeretelméleti kritériumává válik. A pluralista vallásteológia képviselői a helyes életvezetést, gyakorlatot (egyéni és politikai szinten egyaránt) előbbre helyezik a helyes vallási ismeretnél, klasszikus kifejezésekkel élve az orthopraxis előbbre való az orthodoxiánál. Sőt a vallási igazságok tanulmányozása, a rítusok helyes elvégzése és az imádság csak akkor képes szolgálni a vallások közötti nagyobb fokú kölcsönösséget, amennyiben a globális felelősség gyakorlatával párosul, s ennek hátterévé válik.
