Page 26 [26]
OCR
24 Máté-Tóth András ai modelljével kapcsolatban kritikusan felvetette, hogy a világban sehol sem találni olyan zsidót, muzulmánt vagy ateistát, aki ne venné sértésnek, ha azt állítják róla, hogy anonim keresztény. Küng szerint ez a modell az , átöleléssel történő leigázás", amely úgy integrálja a nem-keresztény vallásokat, hogy saját kinyilatkoztatásukat relativizálja, és saját identitásukat elveszi. A keresztény egyházak és a világvallások közötti dialógus elkötelezett szorgalmazója szerint ez a bekebelező teológiai álláspont már akkor véget vet a vitának, amikor az még el sem kezdődött (Küng 1986). Küng e kritikáját számos szerző hivatkozza, jóllehet igazat kell adnunk Perry Schmidt-Leukelnek, aki a felvetés plauzibilitásával kapcsolatosan helyesen jegyzi meg, hogy benne egy olyan maxima implikálódik, miszerint a más vallásról szóló beszéd csak olyan lehet, amely megegyezik a másik vallás önmagáról szóló állításával. A hetero-interpretációnak nem lehet abszolút módon kritériuma az autointerpretációval való egybeesés. Abból a szempontból pedig Schmidt-Leukel is igazat ad a Küng által felvetett kritika mögött meghúzódó szándéknak, miszerint az inkluzivista szemlélet a kereszténységnek olyan rangot tulajdonít, amelyhez viszonyítva minden más vallás csökevényes, fragmentális vagy legalábbis csak úton van affelé a tökéletesség felé, amelyet egyedül a kereszténység képvisel. Eszerint más vallásoknak az üdvösség tekintetében csak a kereszténység mércéjével mért, relatív értéke van, s nem önmaga mércéjével mért értéke. S éppen ez a központi gondolata és a pluralista vallásteológia által bírált álláspontja az inkluzivista vallásteológiai szemléletnek, miszerint a kereszténységben minden más vallást felülmúló kinyilatkoztatás hagyományozódik át, s ehhez mérten bármely más vallásban csak viszonylagos értékű, amint Rahner állítja: ,önmagában véve és alapvetően tekintve Krisztus eljövetele minden kereszténységen kívüli vallást túlhaladottá tett" (Rahner 1967). Azinkluzivista álláspont egy további kritikája abból fakad, hogy a kereszténység keretén belül empirikusan tekintve nem mutatható fel több életszentség, mint bármely más vallás esetén. Az a kiemelt státus, amit az inkluzív álláspont a kereszténységnek tulajdonít, nem védhető, amennyiben a kereszténységet, illetve magukat a keresztényeket arra a mércére helyezzük, amelyet Pál apostol állított fel a Szentlélek gyümölcséről mondott szavaival (Gal 5,22ff), vagy amit a Jézus szájába adott parabola tanít a jó fa jó gyümölcseiről (Mt 7, 15ff). Bár voltak korábbi szerzők, akik a kereszténység iránti lelkesedésükben a kereszténység erkölcsi felsőbbrendűségét azzal demonstrálták, hogy a keresztény szenteket nagy lendülettel sorolták fel, és a rájuk vonatkozó erkölcsi nagyságot színesen leírták. Ám ezek a leírások nem tekinthetők empirikus igazolási kísérleteknek sem, hiszen az empirikusság legfontosabb feltételeinek sem felelnek meg, úgymint az egzaktságnak és az összehasonlításnak. Azok a szerzők azonban, akik a kereszténységben nemcsak az emberi nagyszerűség és hősiesség, hanem
