OCR
BEZEGH ANDRÁS A körforgásos gazdaságban a termékeket az újrahasználat, szétszerelés és felújítás, illetve újrahasznosítás megkönnyítésére tervezik, azzal a felfogással, hogy az elhasznált termékekből visszanyert hatalmas menynyiségű anyag újrafelhasználása legyen a gazdasági növekedés alapja, ne pedig az új erőforrások kitermelése. A körforgásos gazdaságban cél, hogy a termékeket, alkatrészeket és anyagokat mindig a hasznosságuk és értékük legmagasabb szintjén tartsák meg a gazdaságon belül, megkülönböztetve a technikai és a biológiai ciklust. A biológiai ciklus az, amelyen keresztül a biológiai tápanyagok helyreállnak a bioszférában olyan módon, hogy újjáépül a természeti tőke, és lehetővé válik a megújuló erőforrások regenerációja. Fontos törekvés az is, hogy a fogyó anyagok összetételét a technikai helyett inkább a biológiai anyagok képviseljék, és hogy az értékes nyersanyagokat kinyerve, ezeket különböző lépcsőzetes módon használják, és végül tápanyaguk visszakerüljön a bioszférába, hangsúlyozva a helyreállító jelleget. A biológiai hurok kihívásaira az építészek és mérnökök válaszoltak egy 84 méter magas, 18 emeletes fa felhőkarcoló megépítésével a norvégiai Brumunddalban és a Toyota Setsunával, egy olyan autóval, amelyik csaknem tisztán fából készült (Nex Scientist, 2019). A pillangó-diagram jobb oldalán kék színnel ábrázolt műszaki anyagok nem léphetnek be újra a környezetbe. Ezeknek az anyagoknak, a fémeknek, a műanyagoknak és a szintetikus vegyi anyagoknak folyamatosan körbe kell járniuk a rendszerben annak érdekében, hogy értéküket meg lehessen tartani és visszaszerezni. A szűkebb körök viszonylag jobban képesek helyettesíteni az érintetlen anyagokat. Ez az, amikor a termék, alkatrész vagy anyag gazdaságba való begyűjtésének, újrafeldolgozásának és visszajuttatásának költségei alacsonyabbak, mint a lineáris alternatíva, beleértve az élettartam végi 164