OCR
Borsos BELA Talajviz és rétegvíz — ásott és fúrt kutak A hidrogeológiai vizsgálatok feltárták a talajvíz áramlási irányait. Az első talajvízkutak létesítésük után egy darabig ivóvíz minőségűek voltak, a rendszeres használat következtében azonban az áramlási iránynak megfelelően nitráttartalmuk gyorsan nőtt: a középső dombon, Gyűrűfű falu volt helyén a magasabban fekvő kutakban 90-120, a lejjebb fekvökben pedig nagyon hamar 250-500 mg/] ésszesitett nitrattartalom volt megfigyelhető a felnőttek esetében még elfogadhatónak tartott 50 mg/l helyett. Feltevesünk szerint a hetvenes években használt nitrogén műtrágya, a pétisó addig a talaj rétegeiben tartózkodott, és a húsz év után újból megkezdett vízhasználat következtében mosódott bele a kutakba. A feltételezést két tény is alátámasztja: a keletre eső másik dombon vízminőségi problémák nem jelentkeztek: ott nem volt régen falu. Illetve a korábbi falu megszűnésével megszűnt a szennyezési forrás is, mert a talajvízkutakban mért vízminőségi paraméterek később a nitrátszennyezés eltűnését igazolták. Ma már a faluban működő közösségi létesítmények, vendégház, lovas iskola, erdei iskola, valamint kisüzem (kecskefarm) stb. vízellátásához használt talajvízkutakból évente négyszer végeznek vízvizsgálatot, minden esetben kielégítő eredménnyel. Komposzt illemhely A komposzt illemhely a komposzt készítésének egy sajátos formája, amikor saját bélsarunkat és vizeletünket alakítjuk át hulladékból értékes tápanyaggá. A régi árnyékszék némi átalakítással kiválóan megfelel e célnak. Vízgazdálkodási szempontból igen előnyös, mert egyáltalán nincs szükség hozzá vízre. A lényeg, hogy a széklet és a vizelet viszonylag magas nitrogéntartalmát nagy cellulóztartalmú anyaggal (szalma, faforgács, kaszálék stb.) ellensúlyozva és a felesleges vizet elpárologtatva olyan aerob körülményeket hozunk létre, amelyek között a mindenhol jelen lévő aerob mikroflóra kényelmesen le tudja bontani mindkét anyagot, és a keverékből megfelelő hőmérséklet elérésekor nagy tápanyagtartalmú szerves anyagot állít elő. A folyamat teljesen analóg a kerti komposztálással, csak a kiindulási anyagok mások (Gellért-Ruepp-Vargay, 2001). Vidéki körülmények között bárhol megvalósítható, és némi technológiai segítséggel (például mesterséges szellőztetést végző ventilátorral) valójában a városokban sem lenne elvi akadálya a vízöblítéses vécék kiváltásának. 144