Page 132 [132]
OCR
Borsos BELA 2.2.1.1. A Tisza A Tisza a Kárpát-medence második legnagyobb folyója, és manapság úgy tűnik, szinte mindig baj van vele. Olyan, mint az állatorvosi ló: minden betegség megtalálható rajta. Látszólag paradoxon, de a folyó nálunk található alvízi szakaszát mégis egyszerre fenyegeti az árvíz, belvíz és ugyanakkor az aszály réme. Egyszerre, de nem egy időben. Miután mindent megteszünk az árvizek és belvizek levezetése érdekében, a csupasz táj nem képes tartalékolni a tél végi, tavaszi vízfelesleget az aszályos időkre. Vajon miért is van ez? Az okok szerteágazóak, de van egy közös hátterük: mind a felszíni, mind a felszín alatti vizeinket mesterségesen akarjuk irányítani, kezelni és manipulálni, anélkül hogy alapvető földrajzi szabályszerűségeikkel tisztában lennénk. A vízhiány annak ellenére fenyegeti az országot, hogy sem a Kárpát-medence környező többi országában, sem nálunk nem lehet azt mondani, hogy kevés lenne a rendelkezésre álló víz mennyisége. A gond inkább a felhasználás módjával, átgondolatlanságával van. A Duna és a Tisza között található terület, a Homokhátság például egy természetes magaslat, ahol a nyolcvanas évek intenzív talajvíz-kitermelése következtében méterekkel csökkent a természetes talajvíz szintje, amit előtte már a folyószabályozások is módosítottak. Kecskeméten a kimerült talajvízforrások helyett mélyebbre, a rétegvizekbe fúrnak. Mindezek oda vezettek, hogy a Duna-Tisza közén állandósult a vízhiány. A helyett azonban, hogy okosabb és víztakarékosabb megoldásokban gondolkodnának, a vízügyi ágazat egyes képviselői a Dunát és a Tiszát összekötő, évszázados elképzelés, a Ferenc József-csatorna koncepciójának a felújítását szorgalmazzák, illetve a Csongrádnál megépítendő és tározója vizét öntözésre hasznosítandó újabb vízlépcső létesítését fontolgatják. Pedig helyette inkább a beszivárgás növelésére kellene koncentrálni. Víz ugyanis van, csak nem csapadék, hanem a tájon átrohanó folyók vize formájában. A következő évtizedekben várhatóan jóval erőteljesebb lesz az extrém időjárási jelenségek lefolyása, mint a korábbi évszázadokban, illetve az emberi vízhasználat következtében csökkenő felszín alatti vizeink pótlásáról nagyon jó lenne gondoskodni. Ezek a vizek hatalmas kincseink nekünk. Ők adják azokat a vízbázisokat, amelyeket az emberi társadalom saját igényeinek kielégítésére egyre nagyobb mértékben használ fel. Sajnos a talajvíz a szennyezések miatt emberi fogyasztásra már szinte mindenhol alkalmatlan, míg a rétegvíz sokkal lassabban pótlódik, ezért ha az úgynevezett statikus részébe is belenyúlunk (ami 130
