Oldal 117 [117]
OCR
2.1 Regeneratív tervezés és permakultúra tek, városok és technológiák fejlesztése és alkalmazása volt a fókuszban. Egyfajta stafikus egyensúly megtalálása jelent meg célként, és kijelenthetjük, hogy máig ez a legáltalánosabb értelmezése a fenntarthatóságnak. A boltok polcairól tömegével néznek le ránk az olyan termékek, amelyek , fenntartható forrásból" vagy , termelésből" érkeztek. De jelent-e ez bármit azon kívül, hogy egy jól hangzó szlogen, amivel erre érzékeny vásárlókat lehet meggyőzni a vásárlásról? Vajon elég lehet-e az ökológiai rendszerek holocén korszakban kialakult működésének megmentéséhez az, hogy foltozgatjuk a globális kapitalizmus okozta hibákat? Egyre inkább úgy tűnik, hogy nem lesz elég. Sajnos azt láthatjuk, hogy vannak olyan termelési módok, amelyek bármennyire igyekeznek is fenntarthatónak látszani, nem lehetnek azok. Erre az egyik legszembeszökőbb példa a fenntartható pálmaolaj, amiről egy kutatás kimutatta, hogy a biodiverzitás pusztítása miatt minimum visszásnak mondható ezt a rendszert fenntarthatónak nevezni (Cazzolla Gatti et al., 2019). A , fenntartható pálmaolaj" példája egy másik problémát is megmutat. A fenntarthatóság fogalma nem terjed ki a múlt hibáinak jóvátételére. Magyarán, ha egy már létrejött pálmaültetvény próbál a környezet keretein és a bolygó eltartóképességének határain belül működni, attól még nem tudja kompenzálni azt a veszteséget, amelyet a helyén lévő esőerdő kipusztításával okoztak, amikor létrehozták. A múlt elhibázott rendszereit tehát nem akarhatjuk fenntartani, mert így sokszor rosszul működő, alapvetően elhibázott rendszereket tartunk életben. A célunk sokkal inkább építő, a múlt hibáit is kijavító, jövőbe mutató rendszerek létrehozása kell hogy legyen. Számos kutatás bizonyítja, hogy a természetben nincs olyan, hogy statikus egyensúly, emiatt a fenntarthatóságnak ilyen irányú céljai elméletileg és gyakorlatilag is elérhetetlenek. Erre a problémára ad részben választ a reziliencia fogalma. A fogalom a pszichológiából származik, de jól lehet használni a rendszerelmélet területén is. Egy rendszer rezilienciája az egyensúlyi állapotába való visszatérés képességét jelenti. A fogalmat használók már strukturálisan is figyelembe veszik az állandó változást, és ún. dinamikus egyensúlyra törekszenek, az alkalmazkodást és adaptálódást, a rendszerek ezen — külső behatásokra reagáló — ellenállási képességét helyezik a fejlesztések fókuszába. Azonban előfordulhat, hogy egy-egy jó technika kisebb léptékben ugyan a rezilienciát erősíti (pl. egy kisebb település lagúnával történő árvízvédelme), de nagyobb skálán pont ellentétes hatást érhetünk el vele, vagy új problémákat generálunk általa (a példánál maradva: lagúnák és gátak tömegének negatív hidrodinamikai és élővilágra gyakorolt hatásai). A nagyobb problémák 115
