OCR
1.5 Jogi szemléletváltás ilyen szervezeteknek köszönhető egyebek között az is, hogy a tanulmány első felében felemlített három komoly strukturális problémára felhívták a figyelmet, és — jobb időkre készülve — a megoldásukra is javaslatokat tettek. 1.5.2.3 A környezetvédelmi alapelvek Szemben a környezetvédelmi jogszabályokkal, amelyeket általában nem a környezetvédők, hanem a környezetszennyező ipari lobbik írnak, vagy legalábbis velük egyeztetik őket a legalaposabban, a környezetvédelmi alapelvek hosszabb távú társadalmi-ökológiai érdekeket írnak le és érvényesítenek. A legfontosabb alapelvek a következők: " A fenntartható fejlődés elve; ez a legáltalánosabb alapelv, egyrészt a generációk közötti igazságosságot írja elő azt, hogy a Földet legalább olyan állapotban illenék továbbadnunk az utánunk jövőknek, mint ahogyan az elődeinktől örököltük; másrészt ez az alapelv szól a generációkon belüli igazságosságról is, aminek megfelelően az ökológiai szempontokat a társadalmi és gazdasági szempontokkal is egyeztetni kell, máskülönben nincs reális esély az érvényesítésükre. " A megelőzés és az elővigyázatosság elve; az előbbi abból indul ki, hogy általában, ha egy természeti-környezeti tárgyat elpusztítunk, megrongálunk, az vagy sohasem, vagy csak nagyon hosszú idő múltán lesz pótolható, tehát ha tudjuk, hogy bizonyos tevékenységek környezetkárosítók, azokat korlátozni kell; az elővigyázatosság elve még tovább megy, és kimondja, hogy a bizonytalan kimenetelű folyamatokban sem szabad megengedni, hogy a környezet esetleg visszafordíthatatlanul károsodjon. " A szennyező fizet elve; a szabad javak lényegében elfogytak, vagy ahogyan a zöldek mondják, nincs ingyen vacsora; ha valaki — az előzőekben írt elvek ellenére — a környezetet beszennyezi vagy elpusztítja, a helyreállítás vagy pótlás költségeit maradéktalanul ki kell fizesse; ez természetesen nem jelenti azt, hogy akinek van elegendő pénze, az szabadon bármilyen természeti területet elpusztíthat, a szennyező fizet elve tehát önmagában nem áll meg. " A közösségi részvétel elve; az előző pontban leírt jogintézmény elvi szintű megfogalmazása: a közösségek életét, egészségét, javait tömörítő Justice and Environmentnek vagy ugyancsak a számukra létrehozott oregoni központú, globális E-law-nak. 87