OCR
FÜLÖP SÁNDOR egyetemi oktatót, Jozef Vavrouseket az akkor még csehszlovák kormány környezetvédelmi miniszterévé nevezzék ki 1990-ben. Vavrousek tudta, hogy nemzeti szinten a környezetvédelem terén komoly áttörésekre nincs esély, viszont úgy látta, hogy ha rendszeresen összehívja az európai környezetvédelmi minisztereket, akkor néhány kérdésben progresszív megoldásokra juthatnak. A miniszterek találkozói 2-3 évente meg is valósultak, mind a mai napig tartanak, igaz, ritkuló időközökben. 1995-ös találkozójukon Szófiában elfogadtak egy nyilatkozatot a környezeti demokráciáról, amiből kiindulva a következő találkozón a dániai Aarhusban, nem kevés civil szakértői közreműködéssel, már egy kötelező érvényű nemzetközi szerződést fogadtak el." Az aarhusi egyezményt azután minden európai ország és maga az Unió is villámgyorsan ratifikálta, 2002-es hatálybalépése után pedig közösen létrehoztak egy Jogkikényszerítő Bizottságot (Compliance Committee), amelyhez bárki fordulhat panasszal az Egyezmény nem megfelelő végrehajtása miatt. Az aarhusi egyezmény nemzetközi jogban ugyancsak kivételes karrierjét annak köszönheti, hogy a nemzetközi és nemzeti szintű jogokban korábban szétszórtan meglévő közösségi részvételi elemeket egységes rendszerré alakította, amelyben a három pillér egymást erősíti. Természetesen nem sokat érne még a legkiválóbb közösségi részvételi rendszer sem akkor, ha nem lennének olyanok, akik képesek és hajlandók is élni vele. Emiatt a környezeti demokrácia hatékonyabbá tételéhez az ún. részvételre képesítés rendszerének megszilárdítására, továbbfejlesztésére van szükség, azaz el kell érni, hogy minden érintett, még a legelmaradottabb régióban is, megérthesse a környezet védelmének a fontosságát az egészségére, vagyontárgyaira, jövőjére nézve, és aktívan, hatékonyan fel tudjon lépni, ha ezeket fenyegetés éri. Létrejöttek tehát olyan környezetvédelmi civil szervezetek, hálózatok, amelyek segítséget nyújtanak a helyi közösségeknek a közösségi részvételi ügyeikben." Az 12 Egyezmény a környezeti ügyekben az információhoz való hozzáférésről, a nyilvánosságnak a döntéshozatalban történő részvételéről. Az aarhusi egyezményt Magyarország 1998. december 18-án írta alá, 2001. július 3-án országgyűlési határozattal ratifikálta, majd a 2001. évi LXXXI. törvénnyel hirdette ki. Az egyezmény előírásai 2001. október 30-án léptek hatályba. Magyarországon például a győri Reflex Egyesület, a Levegő Munkacsoport és a Környezetvédelmi Management és Jog Egyesület (EMLA), a környező országokban például a cseh Frank Bold Alapítvány, a szlovákiai Via Juris vagy az ukrán (Ivovi) Ecopravo. A nemzeti szervezetek általában több európai és globális hálózatnak 13 is aktív tagjai, mint például az európai közérdekű környezetvédelmi jogászokat 86