OCR
FÜLÖP SÁNDOR tízszerese a közúti balesetek által szedett áldozatoknak. Tovabbi évi 6,5 millió ember kap stroke-ot, asztmát vagy hörghurutot a szennyezett levegőtől. A természetes környezetünket, a növényzetet és az élővilágot szintén pusztítja a levegőszennyezés, az európai ökoszisztémák kétharmada érintett. A számos program és más jogi eszköz mellett 2008-ban megszületett a levegőtisztaság-védelmi irányelv, amely egyebek között előirányozza, hogy azokban a régiókban, ahol a 6 legfontosabb szennyező anyag tartósan határérték fölött van, a tagállamok fogadjanak el hatékony terveket a szennyezés lehető leggyorsabb visszaszorítására. A hatóságok azonban tehetetlenek, hiszen a városi levegőszennyezés egyike azoknak a területeknek, ahol az elkövetők és az áldozatok ugyanazok, és csak az életmódunk, fogyasztási szokásaink és ennek megfelelően a gazdaságunk gyökeres átalakításával lehetne tartós változásokat elérni. Az Irányelv hatályba lépése óta számos országgal szemben indított a Bizottság kötelességszegési eljárást, amelyek végén az Európai Unió Bírósága elmarasztalta egyebek között Nagy-Britanniát, Németországot, Csehországot, Lengyelországot és Magyarországot is. Hazánk talán az egyik legjobb példája a környezetvédelemért felelős hatóságok tehetetlenségére a helyzet megfelelő kezelésében. Az egyik régóta működő, jelentős országos civil szervezet, a Levegő Munkacsoport 2018ban próbált utánajárni annak, hogy miért nem változik Budapesten a nitrogén-oxidok és a szálló por aránya, amelyek évek óta határérték felett stagnálnak. Leveleket írtak, kérvényeket adtak be, megfellebbezték az elutasító válaszokat, és bírósághoz is fordultak — az ügy 2021 elején zárult le a Kúrián. Az irányelv szerint tehát azokon a területeken, ahol a legfontosabb szennyezőanyagok mennyisége tartósan túllépi a környezetminőségi határértékeket, az illetékes hatóságoknak intézkedési tervet kell készíteniük, aminek során a legrövidebb időn belül megszüntetik a jogellenes helyzetet. A levegőtisztaság védelemért felelős magyar hatósági egység az ügy folyamán több alkalommal is nyomatékosan írásba adta, hogy a határértéket meghaladó levegőszennyezés esetén ezeket a kötelező zonális terveket úgy készítik, hogy írnak egy körlevelet a legnagyobb szennyezőknek azzal a tiszteletteljes kéréssel, hogy vajon mit szándékoznak ez ellen tenni. A válaszokat egybeszerkesztik, és ezzel lényegében ki is merül a levegőminőségi tervezés. Ráadásul ha a szennyezők mégsem hajtják végre a terveiket, a hatóság, a saját nyilatkozata szerint, semmit sem tud tenni ellenük. Az ügyben eljáró bíróságok lényegében osztották a környezetvédelmi hatóságok álláspontját, hogy mindezeket egy környezetvédelmi civil szervezetnek vagy akár bármely állampol80