Oldal 14 [14]
OCR
LÁNYI ANDRÁS nak) eredetileg a megélhetés tudományát nevezték, és a görög antikvitásban ez a kifejezés a háztartás megszervezésére vonatkozott (görögül a ház 7 oikosz); olyasmire, amit ma inkább gazdálkodásnak mondanánk. Ezzel szemben az, amit napjainkban a közgazdászok vizsgálnak, a haszonszerzés és a jövedelem felhalmozásának tudománya, az ókori görögök szemében nem tartozott az oikonömiähoz. Krematisztikänak nevezték és nem sokra becsülték. Daly három lényeges különbséget azonosít oikonómia és krematisztika, azaz a klasszikusok és a modernek gazdasági szemlélete között. 1. A klasszikus oikonómia az előnyökről és hátrányokról, vagyis költségről és haszonról úgy gondolkodik, hogy tekintettel van az összes érintett, az egész közösség helyzetének alakulására, míg a krematisztika mindig egyetlen szereplő nézőpontjából kalkulál. 2. Következik ebből, hogy az oikonömia hosszabb időtávot vesz figyelembe, akár több nemzedék érdekeit is számításba veszi, a krematisztika célja ezzel szemben a rövid távú megtérülés. A távolabbi jövőben felmerülő költségeket leértékeli, diszkontálja a jelenben szerezhető jövedelemhez képest, mivel ez utóbbihoz hozzászámítja annak a jövőben elérhető kamatos kamatait is. 3. Megteheti, mert kizárólag csereértékben gondolkodik, vagyis nem az előállított javak hasznossága érdekli (ezt nevezzük használati értéknek), csakis az értékesítésük során elérhető ár. Az árbevétel, vagyis a pénz valóban korlátlanul felhalmozható és kamatoztatható, ezzel szemben a használati érték felhalmozásának egy ponton túl nincs értelme: mit kezdjek öt mázsa túrógombóccal vagy tizenkét mosdókagylóval (ha nem tudom eladni őket)? Daly ismeri a magyar származású gazdaságfilozófus, Polányi Károly idevágó nézeteit, aki az elvont közgazdasági gondolkodás létjogosultságát alapjaiban kérdőjelezi meg, amikor fő művében, 4 nagy átalakulásban bebizonyítja, hogy az embernek tulajdonképpen nincsenek is kifejezetten gazdasági érdekei, amelyek az egyéni haszon növeléséhez fűződnének (Polányi, 1997; 2004). Társadalmi érdekei vannak csupán, hiszen társakra utalt lény: biztonságra, megfelelő életkörülményekre, segítségre, elismerésre, esetleg hatalomra stb. vágyik, az önző viselkedés pedig attól függően szolgálja vagy akadályozza e célok teljesülését, hogy a mindenkori társadalomban milyen intézmények gondoskodnak a munka megosztásáról és a javak cseréjéről. A haszonlesés ezek szerint nem az örök emberi természetből fakad, hanem a piaci versenygazdaság természetéből, de abból is csak abban az esetben, ha annak logikáját általánosítják, azaz kiterjesztik az emberi érintkezés valamennyi területére. Olyanokra is, amelyeken képtelenség piackonform viselkedést feltételezni. A haszonelv ugyanis éppen azért és csakis addig észszerű, 12
