Oldal 42 [42]
OCR
viszont azért könyörög, hogy ne következzen be, vagyis ne legyen valami. Úgy fogalmaz Scaliger, hogy mindkettő ugyanazon tőről fakad, mert mindkettő olyasminek a bekövetkezéséért könyörög, ami még nincs, csak mig a proszeuktikon valami jonak kéri a bekövetkeztét, addig az apeuktikon a rossz megszűnésétől várja a jót. Ez utóbbit carmen ánorpónoiov-nak, , bajt elhárító vers"-nek is hívják. 10.1. A 7. számú versben Istent kéri, hogy vigyázzon a szüleire, akik segítik a tanulmányaiban (inc. 7elluris caelique potens, pie rector, et author). 10.2. Egy a múzsákat is felsorakoztató költemény bocsánatkérés az apjától, akit korábban megbäntott valamivel (inc. Suscipe, nec doctas venientes respue Musas; no. 21). A vers mintäja Johann Stigel epithalamiuma, amit Georg Sabinusnak irt, és megtalálható ez is Sabinus kötetének Liber adoptivus című részében." Mader a vers témáját teljesen átszabja. A margón azt írja, hogy verse a szülők iránti fiúi engedelmesség példája. Ugye nincs szív, amely a halálig őrizné a sérelmeket (gyi cor gui mentem laedit ad usgue necem)? Nincs semmi remény, hogy apja szeretetét üjra Elvezhesse (nulla spes, patris ut cari rursus amore fruar)? Apjától igazságos büntetést kér és mértékkel való haragot, mert az erénynek meg kell találnia a középutat. Végül Apollónt és a kilenc múzsát felsorakoztatva, az ő segítségükkel próbálja apját a jogos harag és megbocsátás arany középútjára csalni. Mindegyik múzsa más-más metrumban szól az apához. Először Apollón szól hozzá, hogy hallgassa meg a múzsákat, akiket egykor olyannyira szeretett. Kalliopé a múzsák karának vezetőjeként kéri Mader apját, hogy bocsásson meg szegény fiának, aki semmiféle nehézségtől sem riadva, szorgalmasan követi a múzsák nélkülözésekkel terhes, nehéz útját. A múzsák szavaiban hiába keresnénk saját attribútumaiknak a nyomát. Szavaik egy szószékről beszélő keresztény lelkipásztor szavaira emlékeztetnek. Erató az egyetlen, aki saját magán keresztül a szerelem/szeretet (amor) erejére figyelmeztet és int. De ő az is, aki szereti az egyetértést és nyugalmat (Eros amoris nomen est, vates deam sic nominant me, quod colo concordiam et quod quietem diligo). Polühümnia talán anyja, Mnémoszüné miatt hangsúlyozza, hogy emlékezni csak a jó dolgokra kell, a rosszakat meg el kell felejteni. Legvégül Urania megjegyzi, hogy az apró bűnök megbocsátása kedves Istennek. 10.3. A votivumok közé sorolnám a Ihököly Sebestyéntől 16 semmitmondó hexameterben kért támogatást is (inc. Sic Zibi perpetuis faveat fortuna quadrigis; no. 65). A verset talän akkor irta, miutän Särospatakröl hazatert. Okäl szerint inkäbb akkor, amikor Särospatakra elutazott.” 10.4. Trencseni tanäränak, Petrus Barossiusnak irt verset jobb hijän nevezem votivumnak (inc. Haec mea Trenczinii portetur littera in urbem; no. 22). Paideutérionként is olvashatnánk, ha nem hiányozna belőle a paideutérionokban megszokott túláradó dicséret. A költemény nemcsak egy hétköznapi, nagyon személyes részlettől válik érdekessé, hanem a fent már említett élő, kéziratos irodalmi élet bizonyítéka is. Ezek azok az utalások, amelyek megengedik nekünk azt a feltételezést, hogy egy sokkal 5 SaBinus 1563, a77—b8". » OKAL 1986, 145. 40
