Oldal 37 [37]
OCR
7.3. HODOEPORICON (ÖSOLTOPIKÓV) Egy verses útleírással biztos találkozunk a könyvben. 7.3.1. Az egyik, a kis kötet leghosszabb verse, 98 disztichonból áll és apjának Nicolaus Madernek címezte valamikor 1579 második felében (lásd fentebb a 10. oldalon) a , múzsák mostanság is virágzó híres helyéről", vagyis a sárospataki iskolából (inc. Haec mea Nicolao reddatur epistola Mader; no. 8). A vers a műfaj megszokott sémáitól eltérően érzékletes képekkel próbálja meg Mader személyes kalandjait is megénekelni. Az első sorból rögtön ki is derül, hogy ez egy válaszlevél. Az eredeti levelet nem közli, de apjától közöl egy másik verset később, amit bártfai tanulmányai alatt írt neki (lásd a 22. oldalon). Valerian Mader versének címéből kiderül, hogy verses útleírását a sárospataki iskolából címezte és erdélyi útjáról (beregrinatio) számol be az apjának. A költeményt öt részre osztotta. Az első rész (1-4. sor) az apa megszólítása, akit a Teremtő után a legjobban szeret, és aki Irencsénben él a kötelességeinek. A következö reszben (5-14. sor) a magyar vegvideken fekvö (ab oris Hungaricis) Särospatakot szólítja meg, amelynek mezeit a halban gazdag Bodrog äztatja (hinc ubi piscosus praeterfluit oppida Bodrog humectans campos, urbs Patakina, tuos.) A szerencse hozta el öt Patakra, ahol a Múzsák híre most is virágzik (/donidum nunc ubi fama viget). A 15-98. sorok alkotják a vers harmadik részét, amely leírja a török (obvius hic gaudens humano sanguine Turcus saepe fit ... terra patet Mahometigenisque cohortibus ampla, hanc celeri miles saepe peragrat equo) és a rablök miatt veszélyes utjat (plena latrociniis, plena metuque via est) a termekeny siksägokon és hegyeken át Erdélybe. A 33. sortól a Kárpátokra utal (az Alpok szót használja), amely Magyarország határait jelenti, és mögötte már a , szerencsétlen és sötét moldávok" élik az életüket. A 39—43. sor szerint az , Alpokon" vaddisznók félelmetes agyarai és medvék karmai között keltek át. (Nem világos, hogy mit ért itt , Alpokon" Megmászták volna a Kárpátokat? Vagy csak hegyes vidéken keltek át Kassa felől") Fáradt lábakkal értek el egy házhoz (villa), amelynél végiil hirtelen feltámadt reményüket vad kutyák ugatása űzte el. Éjszaka egy kunyhóban kerestek volna menedéket, de rémületükre fegyvert rántottak rájuk. Eszébe jutottak apja szavai, hogy kerülje az éjszakai utazást, mert a rablókat az éji sötét ébreszti, akik gyakran meg is ölik az utazókat. Ekkor viszont — kissé valószínűtlennek tűnő fordulat— Mader a zene hangjaival lecsillapította az ellent (75—76. sor). Ezzel kapcsolatban megemlíti Arión és a delfin történetét (77-82. sor), valamint az Odüsszeiából (8, 62-67) Demodokosz alakjät (89-90. sor). Mader nem versekről ír itt, hanem zenéről. Talán énekelt, amire a 22. számú versben is céloz, amelyben Petrus Barossiustól kér kölcsön két-három diákot az ünnepi kórusba. E vers 97-98. soräban is Barossiusnak köszöni meg, hogy megtanulta tőle az édes dallamokat (7? guogue Petre mea celebrabo voce Barossi, quo didici dulces praecipiente sonos). A vers harmadik részét (99-142. sor) az útleírás szabályainak összefoglalásával kezdi, amely szerint először a helyet, az embereket és az emberek szokásait kellene ismertetnie (iam loca, iam populi, mores 35
