Oldal 30 [30]
OCR
tavaszi kora reggel Irencsénben, a sziklás Vág partján felindult lélekkel sétált. A sebesen rohanó folyót a városból kivezető hídon hagyta el, ahol virágzó kertek sora fogadta, amely aztán a témáját is megadta a versnek (matferiam menti gui peperere mege). Maga a bevezető rész — mint vers a versben — a 9. sortól kezdődik, ahol Mader egy romantikus költő líraiságával idézi meg önnön szavait: , ahogy nézegettem a kerteket ebben a különös fényben, keblemből ily szavak gördültek ki csendben." A kigördülő szavak monológja a nyugalmat árasztó kerteket írja le (9-24. sor). Körös-körül fűzfák és bokrok, gyümölcshozó fákon majd a Jóisten ezernyi édes javát termő hófehér virágok. És mit szóljon a szederről, vagy az illatozó rügyekről, amelyek majd aztán szűzi kórusnak nyüjtanak virägfüzert! Biborszinü virägok versengenek liliomokkal és violák pompáznak. A zöldülő kerti ruta elűzi a vad kígyókat, míg az izsóp a puha földnek örül. A szerelem anyjának kedvence a ciprus, amely még nevét is Ciprus szigetéről kapta. A virágokról és gyümölcsökről eszébe jut, hogy gyakran volt kénytelen éhezni és szomjazni, miközben megtört szívvel követte a nehéz utat." Azonban a tanulmányok keserű gyökerét rágva végül csak megérezzük az édes ízt is. Mader — mint verseiben többször is — azért kesereg, mert nem tudott külföldön tanulni (37—38. sor), és most, hogy ismét Trencsénben van, szeretné megint a város tehetséges fiait tanítani. Ebből következtethetünk arra, hogy a verset vagy 1581 legelején, vagy 1586 első felében írhatta. A 41. sortól kezdődik Jessenius feldicsérése: tanári állását szeretné visszakapni a megbecsült trencséni polgár közbenjárását kérve. A vers szövege arra utal, hogy Jessenius már korábban is segítette Madert (43-44. sor). A 65. sortól lesz megint érdekesebb a költemény, ahol mentegetőzik, amiért nem járt külföldön. Itt újra felemlegeti, hogy hiába szeretett volna műveletlensége miatt továbbtanulni és nemet földön tudös ferfiakat felkeresni (guamvis Teutonicas optarim visere terras atque rudis doctos quaerere in orbe viros), szülei szegénysége ezt nem engedte meg (sed male suada vetat paupertas ista parentum). Szegényen senki sem tud hosszú utat megtenni (nemo potest longas pauper adire vias). Külföldön aranypénztől súlyos erszényt illik magunkkal hordani, mert arany híján sehol sem látnak szívesen (/ospitis esse gravem fulvo decet aere crumenam, aere nihil gratis destituente datur). Habär nem sikerült neki német egyetemre járni, de most szeretné az ifjakat segíteni, hogy azok viszont elmehessenek. Ha 1581-es a vers, akkor sikerrel járt és kapott egy segédtanítói állást. A humanista kert toposzáról — valamint Radéczy István és Oláh Miklós kertjéről — lásd: RITOÓKNÉ SZALAY 1984, 5-10; Kiss 2018, 211-212. A Mader-költeményekben sokszor felbukkanó szegénység nem lehetett pusztán toposz. Két példát szeretnék felhozni. Az egyik Hercegszőlősi János, gyulafehérvári levélkereső XVII. század eleji gyönyörű szavai, amellyel az enyedi iskolában töltött ínséges időkre emlékezik vissza: , Juttwán eszemben i//uszrissimo tunc Transilvaniae principe domino domino Sigismundo Rakoci valida serviente annonae panis videlicet vini carnisque charitate et fame az oda fel newezet Eniedi scholaban cziak a peniszes szäraz dirib darab kinier is sos eczettben martogattván joczürüen ell költ énnálam, midőn 17 esztendeos koromban az gramaticaban, rethoricaban, syntaxisban rectore et magistro Joanne Buzäs Keczkeméty proficialtam, me ibidem in scholari miseria hiemio perseverante.” (GALFI 2015, 122-123.) A másik viszont ennek az ellenkezőjére példa, a már szinte komikusnak ható toposzra Mossóczy Zakariástól, aki bőséges egyházi javadalmai ellenére is gyakran hangoztatja szegénységét. Egy a pozsonyi kamarához írt 1575-ös keltezésű levelében azt panaszolja, hogy annyi kenyere sincs, amivel éhségét csillapíthatná (Iványi 1926, 33—35). 28
