Page 152 [152]
OCR
IRODALOM — KULTÚRA életet" — végül az ebédlő sötét szögletében ólálkodó, s az élet örömeivel Istent dicsőítő Kumpfon bosszankodó ördöghöz vág egy zsemlét. A jelenetet a XXV. fejezetben az ördög fel is idézi, egyértelműen utalván Lutherra, amikor is a hozzá hajított zsemlét először ama legendás tintatartóval téveszti össze, amelyet állítólag Wartburg várában Luther hajított a Gonoszhoz. A XIII. fejezetben bemutatott Eberhard Schleppfuss valláspszichológus a megelőző két fejezet és az utóbbi fejezet két alakjának szintéziseként jelenik meg. Schleppfuss minőségileg különbözik kollegäitöl, fökent az etikus Kumpftöl, aki utálja pszichológus professzortársát — valószínűleg megsejti benne az ördögöt. Schleppfuss ugyanis a XXV. fejezetben , testet öltött" Gonosz harmadik alakváltozataként jelenik meg. De az az idegenvezető is Schleppfussra emlékezteti Leverkühnt, aki Lipcse forgatagában egy fatális félreértés következtében bordélyba kalauzolja a főhőst, ahol az először találkozik a nővel, a nemiséggel mint a Gonosz megtestesítőjével, akit aztán egy évvel az első találkozás után felkutat, hogy vérén megvásárolja" a zsenit adományozó, démoni betegséget, a kései paralízist előidéző szifiliszt. De Schleppfussnak már a neve is az ördögre utal (a schleppen „vontat”, „vonszol” igeböl &s Fuß , láb" főnévből álló összetétel a sánta Lucifer képét idézi, aki a néphit szerint kiűzettetvén az angyalok seregéből, és a földre zuhanván megsérül, és azóta sántít). A természetfilozófus Nonnenmacherral (ez is beszélő név: Nonne , apáca" és ,macher" , csináló") és a Luther képére formált etikus Kumpffal (kumpf ,tompa", , sekély") szemben a pszichológus előadásaiban a Jó és Gonosz dialektikáját, az emberi szabadság és jámborság, illetve a humánum fogalmát -— némi szexuálpszichológiai színezettel — fejtegetvén arra a megállapításra jut, hogy ,a szabadság: arra való szabadság, hogy vétkezzünk, és a jámborság abban áll, hogy a szabadságot kénytelen-kelletlen osztályrészünkül juttató Isten iránt való szeretetből ne éljünk ezzel a szabadsággal", ? illetve, hogy a Gonoszra valö kisertes „instrumentuma” a nö, es a „hit klasszikus szäzadaiban” az inkviziciö a lehetö leghumänusabb intezmenyrendszer volt. Elmeletét egy negatív előjelű, azaz ,a mágia valóságosságára" épülő, mitologizált, mélylélektani magyarázattal illusztrált, középkori boszorkánytörténettel szemlélteti, melyet a humanista Zeitblom demitologizáló motivációs érvekkel értelmez. E szerint a harangozó lányába szerelmes ifjú nem azért mond csődöt a kuplerájban, mert a lány boszorkányos fortélyokkal elbűvölte, hanem pusztán azért, mert igaz szerelme gátlásokat keltett benne. A teológiában rejlő démoni lehetőségének a veszélyeit Zeitblom e három fejezetben tárja fel. 37 Uo., 120. 38 Uo., 124. * 150
