Page 131 [131]
OCR
GONDOLATOK THOMAS MANN SCHOPENHAUER-KÉPÉHEZ volnax."§ Ezt mondhatta volna Schopenhauer, de nem tette. Mann igy kapcsolja össze Schopenhauer zenéről alkotott felfogását saját halálfelfogásával, ami igen közel áll Wagneréhez. Mann szerint a zene, a betegség (az epilepszia és a venerikus betegségek, pl. a szifilisz"), az érzékiség és a halál elválaszthatatlanok egymástól, és ezt alátámasztja a schopenhaueri nemi ösztönnel mint a dekadens erotika kifinomult alakjában megjelenő legfőbb akarattal: , Ami Schopenhauerből Wagnerre hatott, és amiben ez újra magára ismert, az az »akaratbdl«, az vösztönbőlx származó világmagyarázat volt, a világ erotikus koncepciója (a nemiség, mint vaz akarat gyújtópontjacx) az, ami meghatározza a Trisztán-zenét és a vágy-kozmonógiáját."" A Trisztanban Spinell közvetiti Schopenhauer Wagnerre gyakorolt hatását. Spinell Klöterjahnnal ellentetben nem a fajfenntartäs nemi (elet)ösztönet, hanem a kifinomult, beteges és meddő, Gabrielét az élet elől a halálba , menekítő" erotikus koncepciót képviseli. Miután az író ráveszi a nőt, hogy zongorázzon, bár mindketten tudják, hogy ez súlyosan veszélyeztetheti Gabriele állapotát, Gabriele Chopin Esz-dúr noktürnje után a Trisztán és Izolda zongorakivonatából eljátszsza a vágy-, aztán a szerelmi, végül a halálmotívumot. A wagneri operából többnyire szó szerint átvett idézetek közül a halálmotívumban éri el a jelenet a csúcspontot. Itt érhető tetten — legalábbis Mann értelmezésében — a wagneri Schopenhauer-gondolat: ,Ó, földöntúli egyesülés dús és telhetetlen ujjongása! A kínzó tévedéstől szabadon, menten a tér és idő bilincseitől a te és az én, a tiéd és az enyém fönséges gyönyörré olvad össze." A szerelem szent félhomályában, mely elfedi az őrület kínját, megszűnik gondolkodás és sejtés. , Midőn fakul a káprázat, s szemem megtörik az elragadtatás révületében: az, amitől megfoszt a nappal hazugsága, s mérhetetlen gyötrődést okozván vágyam elébe állít — csak akkor, ó, beteljesülés csodája!... igen, csak akkor vagyok én magam a világ." Mivel Gabriele nem érti Spinell szavait, a férfi megmagyarázza neki, de ez rejtve marad az olvasó előtt. Spinell itt Schopenhauerre utal. Schopenhauernél a jelenségek világa, a principium individuationis csak illúzió, és a vak akarat okozta végtelen szenvedéstől csak a művészi vagy misztikus kontempláció 16 Uo. Doktor Faustus (1947) cimü utolsö nagyregenyeben Mann Faustusa nem veletlenül zeneszerző, aki vérével pecsételi meg a Gonosszal kötött szerződését: szándékosan vállalja a szifiliszt, bár Esmeralda figyelmezteti, hogy fertőzött. Lásd jelen kötet Ihomas Mann: Doktor Faustus. A pusztulás dimenziói című írását. Thomas Mann: Schopenhauer, 56. Thomas Mann: Trisztän, ford. Kosztolänyi Dezsö, in Ihomas Mann: Válogatott elbeszélések, mek.oszk.hU/02200/02283/02283.htm#l1 (Letöltés: 2019. február 17.) 29 Uo. «129 +
