Seite 123 [123]
OCR
THOMAS MANN: HALÁL VELENCÉBEN, AVAGY A NYUGAT ALKONYA hogy a gyengébb úr győzzön — egészen az utolsó jelenetig. Úgy tűnik, hogy a szolga ekkor bosszút kíván állni hosszú rabszolgasorsa miatt, és majdnem megfojtja a szép istent. Úgy tűnik, mintha felborulna a klasszikus rend. A novella a konkrét szövegszinten azzal végződik, hogy a barbár legyőzi nemes és isteni ellenfelét. Tadzio bemegy a tengerbe, visszatér az egyszerű, tagolatlan, mértéktelen, örök elembe, amelyből az első fürdőjelenetben istenként jön elő. A legyőzött és vérig sértett, mindazonáltal büszke isten eltűnik a ködös-határtalan tengerben, és ahogyan az első strandjelenetben Aschenbach számára megszületett a nyugati kultúra bölcsőjét jelentő görög kultúra a tengerből kiemelkedő istenség képében, úgy a novella végén vissza is tér a Semmibe: a végtelen és osztatlan tengerbe. A formává lett istenség, akit az isteni szellem nemzett, és aki a megformálatlan anyagból született, feloldódik a mértéktelen anyagban, és visszatér a Semmibe. Feloldódnak az éles körvonalak, és egy derengő, határtalan egész uralja a jelenetet — hasonló ahhoz az ólmos, horizont nélküli ég- és tengertömeghez, amely Aschenbachot Velencébe utazásakor megfosztja tér- és időérzékelésétől. A zárójelenetben a teremtés visszavétetik. És ekkor Tadzio lélekvezető Hermészként — ez Hermész utolsó alakváltozása, miután a novella elején az idegen alakjában a müncheni északi temetőnél először jelent meg — magával viszi Aschenbachot, aki nemcsak áldozata a pusztulásnak, hanem aktív képviselője és alakítója is. , Neki pedig úgy rémlett, hogy a halvány, bűbájos pszichagógus ott künn rámosolyog, feléje int; mintha csípőjéről elvett kézzel kifelé mutatna, kilibegne az ígéretes végtelenségbe."? A , mintha" kötőszó többszörös használata finomítja és relativizálja ugyan Aschenbach perspektíváját, az imádott ifjú hívását és saját halálát mégis a megerőltető munka, valamint a rideg, hideg és esős, északnémet vidéki házában elöltendő nyár előli ösztönös menekülésének beteljesüléseként éli meg. A menekülés délre a konkrét szövegszinten Aschenbach szokatlan sétájával kezdődik azon a bizonyos, veszélyeket sejtető és rejtélyes májusi délutánon, amikor öntudattalanul elvetődik az északi temetőhöz, majd előre nem tervezett cél nélkül folytatódik a Földközi-tenger egyik szigetén, ahol , nem volt meg a tengerrel az a nyugalmas, meghitt viszony",?? és ezért tovább űzi valami Velencébe, ahol a számára kedvezőtlen időjárási viszonyok ellenére nemcsak hogy megtalálja ezt a , meghitt viszonyt" a nyílt tengerhez, hanem mindenekelőtt Tadzio érzéki kisugárzása miatt tehetetlenül tűri, hogy elveszítse uralmát az akarata fölött, 2 Uo., 136. 23 Uo., 85. e 121 e
