Oldal 118 [118]
OCR
IRODALOM — KULTÚRA sodorja, amelyből úgy próbál kimenekülni, hogy elutazik, és néhány hetet tölt a „kedves délvidék valamelyik közkedvelt nyaralóhelyén..." " A novella második részében egy látszólag tárgyilagos elbeszélő betét keretében Aschenbach tökéletes formára való törekvése azonban hamis látszatként lepleződik le: , Aki ebbe az elbeszélt világba tekintett, látta: az elegáns önuralmat, amely a benső korhadást, az élettani összeomlást az utolsó pillanatig elrejti a világ előtt; a fakó az érzékekre nézve elveszett rútságot, amelyik képes arra [...], hogy magát a szépség birodalmában uralomra lenditse.” Útban Velence felé Aschenbach a hajón mitikus, idő és tér nélküli ősállapotot idéző révületbe kerül: ég és víz egyetlen masszává olvad össze, s akarata, amelynek többek között művészi elismertségét köszönhette, elkezd lassanként felőrlődni, míg végül a fegyelem (Zucht) és rend által elfojtott, tiltott érzései és vágyai orgiasztikus féktelenségbe csapnak át, és eluralkodik a káosz. A , SEMMI" MINT TÖKÉLETES FORMA ÉS AZ ISTENEK SZÜLETÉSE Egy különös és bonyolult álomlogika alapján a zseniális teremtőerő alkotása, a klasszikus görög szobrászatban megvalósult lehető legtökéletesebb forma, az európai művészet csúcsa, az egyik alapelemmel, a vízzel válik azonos értékűvé, amit a novellában a nyílt tenger képvisel, és ami Aschenbach számára a teremtés előtti állapotnak, a megformálás előtti anyagnak felel meg. Ez a tökéletes formáról alkotott ambivalens felfogás magában foglalja egyrészt a médiumként működő, számos intertextuális vonatkozással rendelkező Tadzio, a lengyel fiú tökéletes — ám a betegség és közeli halál jeleit is magán viselő — alakját, másrészt a még meg nem teremtett, osztatlan és mérhetetlen tengertömeget: Mély gyökerei voltak tenger iránti szerelmének: nyugalomvágya a nehezen dolgozó művésznek, ki a jelenségek követelő sokrétűsége elől az egyszerűnek, a rengetegnek keblén óhajt elrejtőzni; tiltott, föladatával merőben ellenkező és épp azért kísértő vonzódása a tagolatlanhoz, a mértéktelenhez, az örökkévalóhoz, a Semmihez [...] és a Semmi vajon nem változata-e a Tökéletesnek?7 Aschenbach teremtőnek tartja magát, és egy metaforával élve görög szobrásznak nevezi magát: 5 Thomas Mann: Tonio Kröger, Halál Velencében, Mario és a varázsló, Budapest, Ikon, 1993, 77. A Halál Velencében című novellát Lányi Viktor fordította. 6 Uo., 81-82. 7 Uo., 99. * 116 +
