Seite 110 [110]
OCR
IRODALOM — KULTÚRA fontos, hogy mindhárom használhat az életnek, ha nem kebelezi be a jelenvalót (das Gegenwártige), hanem épp ellenkezőleg: hasznára válik, méghozzá oly módon, hogy a megtörténtet (das Geschehene) újra történelemmé (Geschichte) formálja, azaz úrrá lesz rajta — mármint a történelmen mint Historie-n, a történelmi tudáshalmazon; magáévá teszi, saját életéhez idomítja, hasznosítja és használja azt. Ehhez olyan történelemszemléletre van szükség, amelyet szemben az úgynevezett objektív, vagyis szubjektum nélküli analitikus , tudomány-üzem" politikai szempontból manipulált, középszerű és a pillanatnyi érdekek követelményeihez igazodó kánonjával, a művészhez hasonlóan az úgynevezett kivételes vagy rendkívüli ember (Ausnahmemensch), az ,igazi történész", a jelen ismerője és a jövő építőmestere képvisel, aki bele tudja élni magát a nagy emberek történelmébe, hogy hirdethesse azok legfőbb parancsolatát — nevezetesen azt, hogy , legyetek érettek, és meneküljetek a kor bénító nevelő-átkától, mely abban látja hasznát, hogy nem enged benneteket éretté válni, hogy így uralkodjon rajtatok és zsákmányoljon ki benneteket, éretleneket"." Az éretlenek a kizsákmányolók, a modern uniform-eunuchok. Nietzschének ez az elitista és utópisztikus történetfelfogása emlékeztet Jacob Burckhardtéra, aki szembehelyezkedik a hegeli történetfilozófiával, és a reneszánsz nagy alakjait olyan személyiségeknek tartja, akik minden történelmi pillanatban előfordulhattak, ám soha nem voltak eszközei és céljai a fejlődésnek. Nietzsche lehetségesnek tartja, hogy az ilyen nagy történelmi alakok a jövőben is letéteményesei lehetnek majd a történelemnek (az újkor történelmében Napóleon volt Nietzsche egyik legnagyobb példaképe), és elveti a , történelmi szükségszerűséget" mint az emberiség fejlődésének elkerülhetetlen következményét, mely fejlődésben az emberiség elérte öregkorát — épp ez ellen irányul a modern historikus felfogás káros következményeit illető kritikája, mely szerint a modern ember azt hiszi, hogy a kor kései szülöttje. A modern korra, vagyis elsősorban Nietzsche korára — jóllehet Nietzsche számára a modernitás és annak velejárója, a décadence tágabb értelemben már az antikvitásban elkezdődik, amikor a görög és a napnyugati kultúra csúcsát jelentő attikai tragédia ,öngyilkossága" után megjelenik Szókratész, az első felvilágosult és dekadens gondolkodó - a történeti perspektíva, tehát a megemésztetlen és megemészthetetlen, pozitív és összefüggéstelen tudástömeg elburjánzása jellemző. Az egyensúly kibillent a történeti perspektíva javára, ennek következtében pedig valamiféle kaotikus belső tartalom jött létre, melynek egy idegen és hamis — mert nem belülről kifelé ható — forma mint üres dekoráció felel meg. A német viszonyokra vonatkoztatva ez azt jelenti, hogy az idegen — Nietzsche korában különösen a francia — külső majmolása következtében a 7 Uo., 140. + 108 +
