Oldal 102 [102]
OCR
IRODALOM — KULTÚRA jegyében született Prométheusz- vagy Werther-féle istenember és Schopenhauer művészzseni eszméjét. A NIETZSCHEI ÉLETMŰ FEJLŐDÉSI ÍVE — DIÓHÉJBAN Vizsgáljuk meg, hogyan jut el Nietzsche életművében, különösen az Ecce homóban ehhez a „csücsponthoz”. Nietzsche írásait mindenekelőtt egyfajta kritikus és protestáló alaphelyzet jellemzi. Első filozófiai kísérlete után, A tragédia születése a zene szelleméből, ami később Görögség vagy pesszimizmus alcímmel jelent meg, Schopenhauer esztétikájának és Wagner hatásának köszönhetően úgynevezett művész-metafizikát (Artisten-metaphysik) hirdet, ami még A korszerűtlen elmélkedések második részében, A történelem hasznáról és káráról (1874) című írásbanis egyfajta metafizikai pótlást és vigaszt kíván nyújtani. Miután az attikai tragédiában az apollóni és dionüszoszi princípium egyesülése révén a nyugati kultúra elérte csúcsát, megjelenik Szókratész, az első felvilágosult és dekadens, aki az ösztönöket (Instinkte) száműzve és az ész ( Vernunft) egyeduralmát hirdetve mintegy véget vet az attikai csodának, és a modern ember, a modern nihilizmus előfutárává válik. Az ész által irányított és életellenes történeti perspektíva elburjánzásával a modern ember a tömegkultúra passzív élvezőjévé válik. Nietzsche itt még mint történetfeletti perspektívát a művészetet és a vallást ajánlja az egészséges és harmonikus állapot újrateremtésének lehetőségeként, amelynek éppúgy szüksége van a történetietlen lét-princípiumra (Sein), a történeti levés-princípiumra (Werden), mint a magasabb történetfeletti lét-princípiumra (Sein). Nietzsche első aforisztikus művétől kezdve (Emberi, túlságosan emberi, 1878) azonban elvet mindenféle metafizikát és transzcendenciát. Túlvilágra irányuló kritikája (Jenseits-Kritik) ugyanúgy támadja Platón ideatanát, mint a keresztény üdvtant, mindenfajta idealizmust, mint például Kant Ding an sich-jét, Schopenhauer esztétikájában kifejtett zsenielméletét, erkölcstanát és egész akarat-filozófiáját, röviden mindent, ami az úgynevezett jelenségek világa — az egyetlen valóság, az ittlét, az élet — mögött vagy fölött létezik, és ami az életen túlra, egy tiszta, tökéletes, minden földi szenvedéstől megváltó, abszolút és örök instanciára utal. Nietzsche mindenekelőtt és a legvehemensebben az antik zsidóságot és a kereszténységet támadja, pontosabban a zsidó-keresztény morált, amely a gyengéknek és elnyomottaknak ígér üdvözülést a halál után. A minden érték átértékelése Nietzschénél azt jelenti, hogy a kereszténység által , átállított" morált vissza kell helyezni eredeti pozíciójába. S miközben Nietzsche mint immoralista elhatárolja magát mindennemű túlvilági s 100
