Oldal 90 [90]
OCR
IRODALOM — KULTÚRA hannak a történelmen, úgy rohanunk mi, modernek végig múzeumokon, úgy járunk hangversenyekre.!° Nietzsche ennek ellenére nem kíván gazdaságpolitikai vagy szociális recepttel szolgálni. A kor betegségére és a kereszténység memento mori jelszavára ellenméregként a görög memento viverével és a nosce te ipsummal felel, és gyógyírként a történetietlen, illetve a történetfeletti perspektívát kínálja: , történetfelettinek azokat a hatalmakat nevezem, amelyek elterelik a figyelmet a levésről /WerdenJ, és arra irányítják, ami az ittlétnek /Dasein/ örök és egyjelentésű jelleget ad, vagyis a művészetre és a vallásra." Nietzsche tehát az egészséges életet a történetietlen és történeti szemlélet harmonikus együttélésében látja, amint az a Szókratész előtti görögségben megvalósult. A modern kor beteg, mert az egyensúly felborult, és túlsúlyba került a történeti szemlélet, vele együtt a tudományok, illetve a tudományoskodás és a haszonelvűség. A betegség tünetei a belső tartalom és a külső forma egyensúlyának felbomlása, a kor emberének azon hite, hogy mindenben neki van igaza, az ösztönök elsorvadása, az emberiség elöregedésének gondolata, tehát az emberiség pusztulásának rémképe, irónia és cinizmus mint lehetséges magatartási formák. Gyógyírként Nietzsche a történetietlen, illetve a történetfeletti perspektívát ajánlja, amely az önismeret révén — a görögökhöz hasonlóan — az ifjúságra lehet hatással. Ez a korrajz azért fontos Nietzsche életművében, mert gyökereiben tartalmazza és előrevetíti a később felbukkanó és kifejtett, költőien megfogalmazott vagy csak felvetett gondolatokat: moráltanának pilléreit, az életigenlést, ugyanannak az örök visszatérését és az Übermenschet. Nietzsche alkotói módszere meglehetősen sajátos, főképpen a Korszerűtlen elmélkedéseket követően. Az 1870-es évektől fogva gyakran utazik, hol Tribschenbe Wagnerékhez, ahol két szobát is fenntartanak a számára, hol Bayreuthba, Sorrentóba, Velencébe, Genovába, Sils-Mariába, Nizzába. Mintha menekülne Németországtól. Először Bázelba kerül, aztán egyre csak keresi az alküonikus, délszaki tájat, ahol megnyugvásra, alkotókedvre találhatna. Az utazgatással összefügg munkastílusának megváltozása. Aforizmákat gyűjt, hirtelen támadt gondolatait, ötleteit följegyzi, majd gondosan átválogatja, rendezi, és csak ezután adja ki őket. Így keletkeznek azok az első látásra talán összefüggéstelen, jóllehet gondosan megszerkesztett aforizmagyűjtemények, mint az Emberi, nagyon is emberi (1876-78 elsö resz, 1880 mäsodik rész), a Hajnalpir (1880-81) vagy a Vidam tudomäny (1881-82). Ebben az aforisztikus korszakban érlelődik a fő mű, 10 Nietzsche: Werke in sechs Bänden 1, 255. 1 Uo., 281. + 88 +
