Oldal 71 [71]
OCR
HEINRICH VON KLEIST VILÁGA, AVAGY A TUDAT ZSÁKUTCÁJA a hatalmat. A városban kísértő rémségek már ekkor és itt előrevetítik ahamarosan ugyancsak a városban bekövetkező katasztrófát, melyet az egyházi instancia által kiváltott, szörnyeteggé aljasuk csőcselék teljesít be, mintegy a korábbi természeti törvények beavatkozására válaszolva. Ezúttal is a természeti törvények ítélkeznek az emberiek felett, csakhogy most az emberi instancia beavatkozásával szabadulnak el olyan állatias-gyilkos ösztönök, melyek erősebbnek bizonyulnak a természeti katasztrófa által felborított szociális rend fölött törvényt ülő természetes ítéleten. A hálaadó istentiszteletre egybesereglett áhítatos nyáj egy félreértéssorozat következtében, no meg a kanonok által feltüzelve és egy foltozóvarga által magával ragadva sátáni, gyilkos hordává alakul át, és lemészárolja don Fernando sógornőjét, Josefát és Jeronimót, végül tévedésből Philipp helyett Juant, don Fernando fiát. A történet ugyanolyan látszatbékességgel és renddel végződik, amilyennel elkezdődött: , Don Fernando és dofjia Elvira később nevelt fiukká fogadták a kis idegent, és ha összehasonlította Philippet Juannal, s azt is, hogy miképpen jutott e két gyermekhez, don Fernando szinte úgy érezte, örülnie kell." Bár Philipp, a , kis idegen", a természetes szerelem gyümölcse életben marad, és valamiféle halovány folytonosságot képviselhet az isteni-abszolút igazság és humanitás szellemében, a történet végkicsengése ugyancsak pesszimista: a végsőkig megkínzott szerelmesek egy pillanatra képzelhették ugyan a szeretet, a szellem és az emberiesség diadalát, de csak azért, hogy annál kíméletlenebbül megcsúfoltassanak és megsemmisüljenek. Kleist világában a béke, a nyugalom, a civilizált emberi társadalom egyensúlya igencsak veszélyeztetett és felszínes — akárcsak az emberi megismerés. Az általános életérzés az idegenség. Idegenek vagyunk a földön, hisz" nem ismerhetjük ki magunkat rajta. Idegenek vagyunk, miként a Chilébe sodródott spanyol házitanító, a kis Juan, don Fernando és Elvira gyermeke, akit Josefa idegenként szoptat meg, és idegen marad a befogadott árva, Philipp is don Fernando és Elvira számára. Ez az idegenség nem egy bizonyos álközösséget rejt, hanem egy általános, emberi közösségből való kitaszítottságot jelent, az emberi együttlét általános érvényű mintájaként értelmezhető. Az ártatlan és őszinte szerelem megtörik az intézményesített törvényeken, és eleve pusztulásra ítéltetett. A természet rehabilitációja is ámítás csupán, az igazi, szeszélyes, kiismerhetetlen természet, mely a felszínen úszó jéghegy csúcsa alatt rejtőzködik hatalmasan, erősebbnek bizonyul minden racionális és pozitív irracionális-emocionális erőnél. 7 Uo., 600. +69 +
