Page 69 [69]
OCR
HEINRICH VON KLEIST VILÁGA, AVAGY A TUDAT ZSÁKUTCÁJA A megtorlás struktúrája háromlépcsős: először a magánszférán belül az apa próbálja megakadályozni a törvénytelen kapcsolatot, másodszor az egyház intézményére bízza bűnös lányát, harmadszor pedig már az egyház mint legfőbb intézményrendszer ítélkezik a kiszolgáltatott szerelmesek fölött. A világi instancia beavatkozása csak enyhíteni tud a legsúlyosabb egyházi büntetésen. Az első részben tehát az emberi világ ül törvényt a természet felett: don Henrico Asteron ellöki magától lányát, az érsek máglyahalálra ítéli, a kolostor főnökaszszonya kiáll mellette ugyan, de képtelen enyhíteni a , kolostori törvények" szigorán, és az alkirály sem kegyelmez a bűnösöknek, csupán formálisan módosítja az ítéletet. Úgy tűnik, az emberi társadalom törvényei diadalmaskodnak az őszinte és tiszta szerelmen, ám az ítéletvégrehajtás pillanatában váratlanul beavatkozik a természet, a földrengés: az isteni bosszú számára rendezett színjáték meghiúsul. A börtönbe zárt Jeronimo mindent elkövet szabadulásáért, és miután a Szűzanyához intézett fohásza is meddőnek tűnik, önkezével kíván véget vetni életének. A végső elkeseredés pillanatában azonban megmenekül. Az isteni beavatkozásnak tűnő földrengés látszólag igazolja a természet törvényét: a szeretőket kitaszító ,bűnös" városnak bűnhődnie kell. A földrengés kirobbanásakor Josefa ösztönösen a kolostorba siet kisfiáért, akit a főnökasszonya vett gondozásába. Ahogy átveszi tőle a gyermeket, egy lezuhanó oromzat agyonüti a főnökasszonyt. Ezután Josefa az érsek holttestébe botlik, akit épp az összedőlt katedrális romjai alól húztak ki — annak a katedrálisnak a romjai alól, melynek lépcsőjén Josefa vajúdni kezdett (!) —, a föld színével vált egyenlővé az alkirály palotája is, a törvényszék, ahol a halálos ítéletet kimondták, lángokban áll, és az atyai ház helyén tó keletkezett, melynek vize fölött vöröses pára gőzölög — vagyis az összes világi és egyházi instancia képviselői és helyszínei elpusztulnak. Jeronimo eszméletét veszti, amint kilép a városkapun, és felmegy egy dombra. A , legmélyebb öntudatlanságban" új életre ébred, és ez az újjászületés új létminőséget is jelent a katasztrófa sújtotta városon kívüli — megint csak látszólagos — paradicsomi természetben. A visszatérő élet jeleként Jeronimo első reakciója az életösztön táplálta gyönyörérzés. Sírva fakad örömében, amiért életben maradt, és csak ezután jut eszébe sorsára hagyott szerelme - és máris határtalan reménytelenség lesz rajta úrrá. Ám a kétségbeesés és bizonytalanság nem tart soká, mert Jeronimo egy toposzszerűen kialakított szcenárium közepette rátalál szeretteire. A heródesi gyermekmészárlás elől menekülő szent családra, illetve a reneszánsz ikonográfiára való utalás túlságosan is szembetűnő. Josefa a szurdokot öntöző forrás mellett egy , píniák-árnyékolta""? völgyben fürdeti gyermekét a forrás 8 Uo., 590. + 67 »*
