Oldal 57 [57]
OCR
NOVALIS SZERETETFELFOGÁSA A REGÉNYEK REGÉNYÉBEN Az új aranykorban az álom valósággá vált, a valóság pedig álommá. Az első könyv végén a várakozás kétszeresen beteljesül: egyrészt Klingsohr meséjében, másrészt Heinrich fejlődésében, aki mennyei zarándokként folytatja útját a második könyvben. Az új világrend beköszönt: elhomályosít napsugárözönt. Mélyében a mohos romoknak látszik, tündöklő jövőt közrefognak; mindennapos dolgok sora lesz csodálatos és fura." Szerelemhez az út szabad, Fabula sodor fonalat; "? — hirdeti Astralis A beteljesülés elején. ISMÉTLŐDÉS ÉS FOKOZÁS A , SZENT CSALÁD" ALAKZATÁBAN — AZ ANYA ÉS AZ APA SZEREPE A szent család toposza ugyancsak ismétlési struktúrákban jelenik meg. A toposzjellegre utal, hogy a családtagoknak gyakorta nincs nevük, és az Anya többször korán meghal, tehát a mindenkori történés idején már nincs jelen — végeredményben persze mint Mária örökké jelen lesz (mint Klingohr meséjében). Az első család tehát az első rész szövegvilágának reális szintjén: Heinrich apja (névtelen), Heinrich anyja (névtelen) és Heinrich (a leendő költő). A másik „reális" családot Klingsohr, a korán elhalt Anya és Mathilde alkotja. A reális szférából való átmenetet Heinrich, Mathilde és Astralis alkotja. A három család sémája a következő: 8 Uo., 128. Márton László is rámutat a jegyzetekben, hogy Novalis a "-gal jelölt sor után a kéziratból kihúzta a következő hat sort, és ezt a jegyzetrészben le is fordította: , Eins in allem und alles in einem/ Gottes Bild auf Kráutern und Steinen / Gottes Geist in Menschen und Tieren, / Dies muß man sich zu Gemüte führen. / Keine Ordnung mehr nach Raum und Zeit / Hier Zukunft in der Vergangenheit.” (Egy Mindenben, s Minden az Egyben, / Isten képe füvekben, kövekben. / Emberben, állatban Isten lelke, / magát a kedélyig vezesse. / Tér-idő szerint semmi rend: / múltban rejlik, ami eljövend.). Ezeket a sorokat a legtöbb német kiadás visszatette a szövegbe. Vö. Novalis (Friedrich von Hardenberg): Heinrich von Afterdingen. Textkritische Edition, hg. von Alexander Knopf, Frankfurt am Main, Stoemfeld, 2015, 156.
