Oldal 53 [53]
OCR
NOVALIS SZERETETFELFOGÁSA A REGÉNYEK REGÉNYÉBEN A hajnali (Dümmerung) útra kelés bevezető részében az elbeszélő a Dämmerung kapcsán a következőket közli: Minden átmenet során, akár valamely köztes birodalomban, mintha egy magasabb, szellemibb hatalom próbálna felszínre törni; s amint lakhelyünk felszínén a föld alatti s földöntúli kincsekben legdúsabb tájak zord, kietlen őshegységek és mérhetetlen síkok között feküsznek, azonképpen a nyers barbár idők és a művelt, soktudó, jómódú kor között nyílt egy mélyérző, romantikus időszak, amelynek egyszerű köntöse magasztos termetre simult." Az ätmenet (Übergang), vagyis a derengö ällapot (Dämmerung) — akärcsak az ébrenlét és az álom, a tudatos és tudatalatti közötti állapot — egy magasabb, szellemi hatalom felé mutató köztes birodalmat (Zwischenreich) jelöl. Az átmenet analógiájaként a földi lakhely a földalatti és földfeletti (földöntúli) kincseket rejtő vidékek, síkságok és őshegyek között, a középen helyezkedik el. A konkrét lokális képhez temporális horizont kapcsolódik: a nyers és barbár korok, és a művészetekben gazdag, sokat tudó és gazdag világkorszak között, vagyis múlt és jövő között mélyérző (tiefsinnig) és romantikus időszak (jelen) rejlik, mely magában hordoz egy magasztosabb termetet (höhere Gestalt) is. Ez a „magasztosabb alak" — többek között — a második részben szintén megismétlődik mint a lelkiismeret (Gewissen), mely minden személyiség csírája, kiírtja a fájdalmat, a szükséget és nyomort, ez a legmagasabb oszthatatlanság titka, nem megmagyarázható, akárcsak a költészet, lényege a szabadság, a mesterségbeli tudás (Meisterschaft) vagy uralom (Herrschaft), és mint közvetítő, Isten földi képviselője, benne lakozik minden emberben: röviden ez a Gewissen a mennyei ősember: „A lelkiösmeret az ember legsajátabb lényege teljes feltisztulásban, a mennyei ősember." Az ember fejlődése ez alapján toposzszerűen szintén hármas tagoltságú: az első a gyermekkor, melyre az ártatlanság, a harmónia, a teljesség, a , viráglét" (Blumenexistenz) jellemző, a második a felnőttkor, melyben az ember gazdag lakoma maradványa, állatias szeretet, gyújtó, emésztő lánglét és embertelen természet (unmenschliche Natur) jellemzi. Ez a két állapot múlandó. Ezt követi a harmadik, a magasabb gyermekkor, az újra meglelt Paradicsom, a halhatatlan és oszthatatlan lét. 7 Uo., 18. ® Uo., 140.
