Oldal 33 [33]
OCR
JOHANN WOLFGANG VON GOETHE: AZ IFJU WERTHER SZENVEDESEI emeli be a fiktív szövegvilágba, mit sem törődve a fiktív szövegvilág és a költő életmozzanatai közötti óriási különbséggel." Hans Rudolf Vaget“ ezzel homlokegyenest ellenkező véleményt képvisel. Abból indul ki, hogy Werther az élet minden területén dilettáns, mivel nem éli az életet, csak könyveiből — Homéroszbáól, a Bibliából és Ossziánból - ismeri, és mint ilyen, egy jellegzetes polgártípust képvisel, egy kialakulóban lévő tömegtársadalom dilettáns és lelkes olvasóját, a ,,szenvedő" dandy típusát. Vaget értelmezésében Goethe szerint , az igazi művész az igazi művészet belső formáját mintegy puszta szemmel a természetben mindenütt érzékeli, míg a dilettáns nem látja a természet formagazdagságát. A dilettáns formaérzéke tehát nem eredeti, hanem másodkézből való"." Vaget úgy véli, hogy az Emilia Galotti azért hever Werther asztalán, amikor öngyilkosságot követ el, hogy utaljon Contira, aki , a dilettánsok beláthatatlan sorának ösatyja”.°® Hasonló, ha nem is ilyen radikális véleményt képvisel Müller-Salget Werther művészi tehetségéről. Ihomas Mannra hivatkozva — aki Werther-esszéjében röviden kijelenti, hogy , Werther maga az ifjú Goethe, a teremtő adottság nélkül, amit a természet Goethének kölcsönzött"? — azt mondja, hogy Werther , félművész, aki ahelyett, hogy a dolgát végezné, esztétizálva belekontárkodik az élet dolgába"."" Az eszményi zsenin kívül, aki rendelkezik a teremtés képességével, és helyre tudja állítani a teremtéssel kettéhasított, osztatlan Egészet, a regény azon alakjai, akik érzelmeik parancsát követve az Egységre, az abszolút tökéletesre, a magasabb, vagyis a határtalan és végtelen harmóniára törekednek, és akár a művészet, akár a szerelem útján kívánnak kitörni a szokványosság körforgásából, énünk sajátossága, akaratunk pretendált szabadsága az Egész szükségszerű menetével vág egybe [...]. És azt kiáltom: Természet! Természet! semmi sem annyira természet, mint Shakespeare alakjai." Johann Wolfgang Goethe: Werke 12, München, dtv, 1998, 224—227, itt 226. és 691—694. jegyzet. A Shakespeare-beszédben Goethe barátjának nevezi Shakespeare-t: , Shakespeare, barátom, ha még közöttünk volnál, senki mással nem tudnék élni, csak teveled, milyen szívesen játszanám Püládész mellékszerepét, ha te volnál Oresztész, szívesebben, mint a delphoi templom főpapjának tiszteletre méltó személyét." (, Shakespeare, mein Freund, wenn du noch unter uns wärest, ich könnte nirgend leben als mit dir, wie gern wollt’ ich die Nebenrolle eines Pylades spielen, wenn du Orest wärst, lieber als die geehrwürdigte Person eines Oberpriesters im Tempel zu Delphos.”) Uo., 226. Elkepzelhetö tehät, hogy az ismeretlen barät, ha közvetlenül nem Shakespeare is, Goethe, mint Mesternek, neki ällit emleket. Vö. Gundolf, különösen a Werther-fejezetet. Hans Rudolf Vaget: Die Leiden des jungen Werthers (1774), in Paul Michael Lützerer et al. (Hgg.): Goethes Erzählwerk. Interpretationen, Stuttgart, Reclam, 1985, 40. Goethe: Werther szerelme és halála, 49. Uo., 46. Klaus Müller-Salget: Zur Struktur von Goethes Werther, in Hans Peter Herrmann (Hg.): Goethes Werther: Kritik und Forschung, Darmstadt, Wissenschaftliche Buchgesellschaft, 1994, 317-337, itt 322. 7 Uo. 6: a a a 6 S 6: Go 6 ° +31 +
