Oldal 15 [15]
OCR
JOHANN WOLFGANG VON GOETHE: AZ IFJU WERTHER SZENVEDESEI A REGENY SZERKEZETI FELEPITESE Az első könyv három részre osztható: Első könyv, első rész. A regény legelső, meghatározó mondata öt különböző magyar fordításban a következőképpen hangzik: , Be örülök, hogy eljöttem!" (Kazinczy Ferenc). „Miolta töletek elváltam egészen derűltebb vagyok" (Bölöni Farkas Sándor). , Olly vidám, felderült lettem, miolta tőled távol vagyok" (Kissolymosi Simó Károly). , Mennyire örülök, hogy eljöttem!" (Szabó Lőrinc) »Boldog vagyok, hogy eljöttem hazulról!" (Bor Ambrus) Már a kezdőmondat: „Wie froh bin ich, daß ich weg bin!" felveti a mű egyik legfontosabb motívumát, a , menekülés" gondolatát, és ezáltal közvetlen kapcsolatot teremt a befejezés mozzanatával, Werther halálával. A német weg adverbium ugyanis eltávolodást jelent egy bizonyos helytől, kezdetben -— és erre utal az első mondat is — attól a Werther számára gyűlöletes várostól, melybe az anya Werther apjának korai halála után a szeretett szülővárost elhagyta, , hogy bezárkózzék mostani kibírhatatlan városába"." A végkifejletre utalva pedig az élettől való eltávolodást jelenti. Az eltávolodás egyúttal az úton levésre, a szakadatlan bolyongásra, a hős megnyugvásra, boldogságra és üdvözülésre irányuló vágyakozására is utal. A mű elején — pontosabban az előtörténetben — Werther anyja megbízatásából utazik el lakhelyéről bizonyos örökösödési ügyben, és érkezik meg ugyancsak egy ellenszenves városba. Ez a megbízás azonban pusztán kiváltó okot jelent Werthernek, hogy újrakezdje életét: , Meg fogok, drága barátom, ígérem, meg fogok javulni, nem rágódom örökké azon a kis bajon, amivel a sors az utunkba áll; fogom élvezni a jelent, és ami elmúlt, legyen számomra elmúlt"" — közli a hős még mindig az első levélben, 1771. május 4-én. Hamarosan felfedez azonban egy idillikus helyet, Wahlheimot (ami választott hazát, otthont jelent), és itt az ifjúság, az újjászületés évszakában gyógyírt talál beteg szívére és nyugalmat túlcsordulni vágyó lelkületének. Wahlheim egyszerű, vidéki lakosságának, különösen a gyerekeknek korlátozott-naiv, idilli boldogságát Werther összekapcsolja a távoli múlt, az Ószövetség és Homérosz patriarchális eszméinek idealizált világával. E látszatidill mögött azonban kezdettől fogva ott kísért a kételkedés ebben a boldogságban: , halálos betegség" (Krankheit zum Tode) lappang hősünkben, ami végül legyűri és elragadja. Werther tudja ezt, amikor így ír: , És aztán bármilyen korlátok közt él [az ember, aki alázatos lélekkel felismeri az élet végcélját], mindig ott őrzi szívében a szabadság édes érzését és azt, hogy elhagyhatja ezt a börtönt [az életet], amikor akarja." 6 Uo., 78. 7 Uo., 9. 8 Uo., 16. +13 +
