Oldal 276 [276]
OCR
ETIKA: , AZ ALKALOM HIÁNYA"? teáskannával, de beszélgetéssé. Jó néhány rezdülés, melyet reflexnek hívnak — szilárd vakolókanál a személyiség világának felépítésében. Eppen hogy nem úgy van, mintha a gyermek előbb észlelne egy tárgyat; hogy azután, mondjuk, viszonyba lépjen vele; hanem a viszony történés az első, a behajló kéz, melybe az, ami átellenben van, belesimul; a viszony ehhez, a Ie-mondás szótlan, alak előtti alakja — ez a második; a dologgá válás azonban csak kései produktum, mely az ősélmények szétvágásából, az összekapcsolt partnerek elválásából keletkezik — éppúgy, mint az En-né levés. Kezdetben van a viszony: mint a lényeg kategóriája, mint készenlét, mint befogadásra kész forma, mint lélekmodell; a viszony a priori-ja; a velünk született Te. A megélt viszonyok: a velünk született Te realizálódásai a velünk találkozó Te által; hogy ez utóbbi velünk átellenben állóként megragadható, kizárólagosként elfogadható, és, végül, az alapszóval megszólítható — ez a viszony a prioriján alapul. A kontaktus-ösztönben (egy másik lény előbb tapintással, majd látással való , megérintésére" irányuló ösztönben) a velünk született Te igen hamar megmutatja hatását, úgyhogy e hatás mind egyértelműbben a kölcsönösséget, a ,gyöngédséget" jelenti; de a később működésbe lépő alkotó ösztönt (mely dolgok létrehozására irányul szintetikus úton, vagy, ha erre nincsen mód, analitikus úton: szétválasztás, széttépés által), ezt az ösztönt is a velünk született Ie határozza meg, s így a létrehozott , megszemélyesítése", , párbeszéd" jön létre. A gyermeki lélek fejlődése feloldhatatlanul összefügg a Te utáni vágy fejlődésével, e vágy beteljesüléseivel és csalódásaival, kisérletezéseinek játékával s tanácstalanságainak tragikus komolyságával. E jelenségek megértése, melyet visszavet minden olyan kísérlet, mely szűkebb szférákra igyekszik visszavezetni őket, csak akkor juthat előre, ha szemlélésük és vitatásuk során észben tartjuk kozmikus-metakozmikus eredetüket: a kifelé vágyakozást a szétválasztatlanul alak előtti ősvilágból, amelyből a világra született testi individuum ugyan már teljesen kilépett, de nem úgy a hús-vér, jelenvaló lény, melynek fokonként, éppen a viszonyokba lépés által kell kibontakoznia belőle. [...] 274
