Page 274 [274]
OCR
ETIKA: , AZ ALKALOM HIÁNYA"? tényét, de alkotni nem ezek alkotják; s az érzések, melyek kísérik, igen sokfélék lehetnek. Jézus mást érez az ördöngös iránt, mint a szeretett tanítványa iránt; de a szeretet egy. Erzéseink , vannak"; a szeretet történik. Az érzések az emberben laknak; de az ember a szeretetében lakik. Ez nem puszta metafora, hanem maga a valóság: a szeretet nem tapad az Én-re, hogy aztán a Te csak , tartalma", tárgya legyen, a szeretet az En &s a Te között van. Aki nem tudja ezt, nem tudja az egész lényével — nem ismeri a szeretetet, még ha a szeretetnek tulajdonítja is az érzéseket, melyeket megél, megtapasztal, élvez vagy kinyilvánít. A szeretet a világban ható erő. Aki benne áll, és benne szemléli a világot, annak számára az emberek kibontakoznak a világi nyüzsgésből, jók és rosszak, okosak és ostobák, szépek és csúnyák, egyik a másik után valóságos lesz a számára, Te lesz, azaz eloldódik, kilép, egyetlen lesz, és átellenben élő; kizárólagosság támad csodaképp újra meg újra — s így az ember képes hatni, képes segíteni, gyógyítani, nevelni, felemelni, megváltani. A szeretet: az Én felelőssége a Te iránt, ez adja azt, amit semmi érzelem nem képes adni — minden szerető egyenlőségét a legkisebbtől a legnagyobbig, s a boldog biztonságban élőtől, akinek életét a szeretett ember élete magában foglalja, ettől az embertől addig, aki életfogytiglan a világ keresztjére van feszítve, aki képes a hallatlan tettre, s elég merész is hozzá: hogy az embert szeresse. Maradjon meg titoknak a hatás jelentése harmadik példánkban a teremtmenyröl es annak szemleleseröl. Higgyel az elet egyszerü mägiajäban, a mindenség szolgálatában, s megérted, mit jelent a teremtmény ama várakozása, kitekintése, , fejét előreszegése". Itt a szavak csak hamisak lehetnek; de lásd, a lények ott élik életüket körülötted, s bármelyikhez közeledsz, mindig a lényeghez jutsz. A primitív ember, akinek élete, mely — még ha sikerülne is teljesen föltárnunk azt — a valóságos ősember életét csak hasonlatként képes megmutatni nekünk, a primitív ember csak futó pillanatokra képes betekintést adni a két alapszó időbeli összefüggésébe. A gyermektől már teljesebb híradást kaphatunk. Itt leplezetlenül világossá lesz előttünk, hogy az alapszók szellemi valósága a természeti valóságból emelkedik ki, az En-Te alapszó valósága a természeti összekapcsoltságból, az Én-Az alapszóé a természeti különállásból. A gyermek születés előtti élete tiszta, természetes összekapcsolódás, egymás felé áradás, testi kölcsönhatás; s a kialakuló lény élethorizontja sajátos módon bele van írva az őt hordozó lény horizontjába, s ugyanakkor mégsincsen beleírva; ugyanis a gyermek nemcsak az emberanya ölében nyugszik. Ez az összekapcsolódás olyannyira kozmikus, hogy valamely őskori felirat nem tökéletes olvasataként hat, amikor a zsidó mítoszból azt tanuljuk, hogy az anyaméhben az ember tudja a mindenséget, a születéssel pedig elfelejti. S ez az összekapcsoltság titkos vágyképként vele marad. Nem mintha ama sóvárgás visszakívánkozást jelentene, ahogyan azok vélik, akik a szellemet 272
