Oldal 271 [271]
OCR
Szöveggyűjtemény VIII. A természetjog elismerése A veszedelmes koráramlatoknak tulajdonítható az a törekvés is, amely az erkölcstanhoz hasonlóan a jogot és joggyakorlatokat is el akarja választani az igazi istenhittől és a kinyilatkozatott isteni törvényektől. Mi itt különösen az úgynevezett természetjogot tartjuk szem előtt, amelyet a leremtő maga írt az emberi szív törvénytáblájára (Róm. 2, 14. s köv.), ahonnan azt a bűntől és a szenvedélytől el nem vakított értelem leolvashatja. E természetjog törvényein lehet felülvizsgálni minden pozitív jogot, bármilyen törvényhozótól származzék is, hogy mennyi erkölcsi tartalma, mennyi jogosultsága s mennyi lelkiismeretben kötelező ereje van. Olyan emberi törvények, amelyek a természetjoggal kiegyenlíthetetlen ellentmondásban vannak, születési hibában szenvednek, amelyet semmi kényszer és semmi hatalmi erőkifejtés nem orvosolhat. Ezzel a mértékkel kell lemérni azt az alapelvet is: , Jog az, ami a népnek hasznos." Ámbár lehet ennek a mondatnak helyes értelme is, ha úgy magyarázzuk, hogy az erkölcsileg meg nem engedett dolog sohasem lehet a nép igazi javára. Különben már a régi pogányság elismerte, hogy ezt a mondatot voltaképp meg kell fordítani, hogy egészen helyes legyen, s akkor így hangzik: , Semmi sem lehet hasznos, ha nem egyúttal erkölcsileg jó is. Es nem azért jó erkölcsileg, mert hasznos, hanem mivel erkölcsileg jó, azért hasznos is." (Cicero, De officiis 3, 30.) Ettől az erkölcsszabálytól elszakítva ez az alapelv az államok közötti létben a különböző nemzetek örök hadiállapotát idézné elő. Ez az alapelv az állam belső életére való vonatkozásban, amikor összekeveri egymással a hasznossági és a jogi szempontokat, elfelejti azt az alapvető tényt, hogy az embernek mint személyiségnek istenadta jogai vannak, amelyeket tőle megtagadni, megszüntetni vagy meddőségre kárhoztatni a közösségnek nincsen joga. Ennek az igazságnak figyelmen kívül hagyása elfelejti, hogy az igazi közjót voltaképp az emberi természetből lehet felismerni és meghatározni. A személyes jog és a szociális kötelességek harmonikus kiegyenlítésével, valamint a közösségnek ugyanazon emberi természet által meghatározott céljából. A közösséget a Ieremtő akarja, mint az egyéni és társadalmi adottságok teljes kifejtéséhez szükséges eszközt, amelyeket az egyes embernek azzal, hogy ad másnak és kap mástól, a maga és mások javára értékesítenie kell. Azokat az átfogóbb és magasabb értékeket is, amelyeket nem az egyeseknek, hanem csak a közösségnek lehet megvalósítania, a Teremtő végeredményben szintén az emberi egyed javára, a maga természetes és természetfölötti kifejlődésére és kiteljesedésére szánta. Az eltérés ettől a rendtől megrázkódtatja azokat a pilléreket, amelyeken a közösség nyugszik, s ezzel a közösség nyugalmát, biztonságát, sőt fennállását is veszélyezteti. A hívő embernek megvan az az elidegeníthetetlen joga, hogy hitét megvallja s megfelelő formák között gyakorolja. Olyan törvények, amelyek e hit megvallását és gyakorlását lehetetlenné teszik vagy megnehezítik, egy természettörvénnyel vannak ellentétben. 269
