Page 241 [241]
OCR
Szöveggyűjtemény elő... A szent, aki istennek tetsző képződmény, no hát, ő épp az eszményi kasztrált... Az élet ott ér véget, ahol , istennek az ő országa" kezdődik... . Feltéve, hogy valaki megértette, mily bűnös mód élet elleni lázadás az, amit a keresztény erkölcs jószerén mindenek fölött szentesített, nos, szerencsére akkor valami más is kiviláglott egyben: hogy ez a lázadás mennyire haszontalan, látszat-érvényű, abszurd, hazug. Ha élők elítélik az életet, az végső soron csak egy bizonyos élet-vitel, élet-mód tünete: az a kérdés, hogy joggal tesznek-e így, jogosulatlanul-e, föl se merülhet egyáltalán. Az életen kívül kell valamiféle álláspontot elfoglalni ahhoz, s ismerni egyszersmind az életet, mint kevesen, mint sokan, mint mindenki együttesen, hogy az élet értékének problémáját egyáltalán csak érinteni is merészeljük: elegendő ok s indoklás ez itt akkor, hogy belássuk, számunkra e probléma megközelíthetetlen dolog. Ha értékekről beszélünk, az élet inspirációjának, optikájának jegyében tesszük: maga az élet kényszerít minket, hogy értékeket tételezzünk fel, az élet maga értékel általunk, mikor értékeket tételezünk fel... Ebből következik, hogy az erkölcsnek az a természetellenessége, amely istent az élet ellentételezésének, elítélésének fogadja fel, csak az élet értékítélete — melyik életé? miféle életjellegéf — De már megadtam a választ: a hanyatló, az elgyengült, a fáradott, az elítéltetett életé. Az erkölcs, ahogy eddig értelmezték — ahogy végső soron még Schopenhauer is megfogalmazta, hogy az , életakarás tagadása" lenne —, az ilyen morál maga a dekadencia-ösztön, mely imperatívusszá teszi magát, mondván: , menj tönkre” -, az elelö eliteltetese... . Mérjük fel végre, micsoda nyilvánvaló naivitás egyáltalán azt mondani: , legyen pedig az ember ilyen és ilyen!" A valóság a típusok elbüvölő gazdagságát mutatja, a pazarló formajátékok s változatok buja tenyészetét: és akkor jön valami ágrólszakadt erkölcs-őr, s azt mondaná rá: , nem, az ember legyen másmilyen..."? S ez a szerencsétlen még azt is tudja állítólag, milyen legyen az ember, önmagát festi a falra, nyomorúságos madárijesztő-alak, s kiáltja fennen: , ecce homo!"... De ha a moralista csak egy-egy emberhez fordul, így mondja: , legyél te pedig ilyen és ilyen! akkor is nevetséges. Az egy-ember, az egyén — egy darabka fátum, elölről-hátulról kereken az, egy törvénnyel több, egy szükségszerűséggel több minden és mindenek számára, kik-mik jönnek s eljövendenek. Neki ezt mondani: ,változz meg", hát mintha azt kívánnánk ezzel, minden változzék így, de talán visszamenőleg is... És való igaz, voltak következetes moralisták, akik másnak akarták az embert, nevezetesen erényesnek, a maguk képére akarták formálni, jámbor birkának tehát: ezzel ők a világot tagadták! Csak semmi bolondság! Bolondozás se, hát nem, a szerénytelenségnek a legszerényebb változata sem tűrhető, így ok... Az erkölcs nem az élet szempontjait, vonatkozásait, szándékait veszi figyelembe, specifikus tévedés, mely iránt nem szabad részvétet éreznünk, oly degenerált-idioszinkrázia, amely már kimondhatatlanul sok kárt oko239
