Oldal 236 [236]
OCR
ETIKA: , AZ ALKALOM HIÁNYA"? Kierkegaard: Félelem és reszketés?" (részlet) De mit tett Ábrahám? Nem érkezett se korán, se későn. Felült szamarára, s lassan ment az úton célja felé. Egész idő alatt hitt; hitte, hogy Isten nem fogja Izsákot kérni tőle, s közben mégis kész volt feláldozni őt, akkor, amikor ezt Isten kívánja tőle. Az abszurd erejénél fogva hitt; mert emberi számításról itt szó sem lehetett, és éppen az volt az abszurd, hogy Isten, aki ezt követeli tőle, a következő pillanatban el is állhat követelésétől. Felment a hegyre, és amikor már villant a kés, még abban a pillanatban is hitte, hogy Isten nem fogja Izsákot követelni tőle. Bár meglepte őt a kimenetel, mégis ismét az első állapotba jutott vissza egy kettős mozgás révén, és ezért boldogabban fogta Izsákot, mint első ízben. Menjünk tovább. lekintsük úgy, hogy valóban föláldozta Izsákot. Ábrahám hitt. Nem hitte, hogy üdvözülni fog ott fenn, de azt igen, hogy itt a földön majd boldogabb lesz. Isten egy új Izsákot adhat neki, a feláldozottat is új életre keltheti. Az abszurd erejénél fogva hitt ebben, hiszen itt már minden emberi számítás értelmetlen volt. Könnyen belátható, hogy a bánat gyengeelméjűvé teheti az embert, és ez súlyos dolog; az is könnyen belátható, hogy létezik akaraterő, mely oly erősen feszül a szélnek, hogy megmentheti az értelmet, még ha kicsit furcsává teszi az embert, ezt nem szándékozom leszólni; de hogy az ember esetleg elveszti értelmét s vele együtt a végességet az abszurd erejénél fogva visszanyeri, ez már elborzasztja lelkem, ezért azonban még nem mondom, hogy ez valami csekélység, hiszen épp ellenkezőleg, ez páratlan csoda. Általános vélemény, hogy amit a hit művel, az nem remekmű, hanem durva, otromba munka, csak a ridegebb egyéniségeknek való; ez azonban egészen másként van. A hit dialektikája a legfinomabb és legérdekesebb dolog, olyan emelkedési szöge van, melyről fogalmat alkothatok ugyan, többet azonban nem tehetek. Megtehetem azt a nagy ugrást, mellyel a végtelenségbe jutok át; hátam olyan, mint a kötéltáncosé, kificamodott gyermekkoromban s így nem esik nehezemre, hipp-hopp! s máris fejemen járhatok az ittlétben, de ami utána jön, arra már nem vagyok képes; mert csak csodálni tudom a csodálatosat, megtenni azonban nem. Igen, ha Ábrahám abban a pillanatban, amikor szamara hátára tette a lábát, ezt mondta volna magában: Izsák már elveszett, itthon is éppúgy feláldozhatom, mint ahogy a Moijához vezető hosszú utat is meg tudom tenni — nos, akkor nincs szükségem Ábrahámra, jóllehet hétszer meghajlok neve előtt, tette előtt pedig hetvenhétszer. Ezt ugyanis nem tette meg, s evvel bizonyíthatom be, hogy boldog volt, amikor Izsákot visszakapta, hogy nagyon boldog volt bensőjében — hogy nem volt szüksége semmiféle előkészületre, s időre sem, hogy A Soren Kierkegaard: Az ismétlés — Félelem és reszketés — Filozófiai morzsák — A szorongás fogalma. Fordította: Soós Anita — Gyenge Zoltán, Jelenkor, Pécs, 2014. 234
