Oldal 234 [234]
OCR
ETIKA: , AZ ALKALOM HIÁNYA"? 3. a belső meghatározottságok ama tudat nélkül, hogy belső meghatározottságok. A vallás annyit tesz, mint szabadon tisztelni az istenséget. A pusztán szubjektív vallás képzelőerő nélkül nem más, mint becsületesség. Felfogni annyit jelent, mint uralkodni. Az objektumokat életre kelteni annyit jelent, mint istenekké tenni őket. Szemlélni egy patakot, amint a nehézkedés törvényei szerint kénytelen a mélyebben fekvő vidékek felé folyni, amint medre s partjai beszorítják és összenyomják, annyit jelent, mint felfogni, lelket helyezni belé, részt vállalni belőle mint valami magunkfajtából — vagyis annyit jelent, mint istenné tenni. Ám egy patak, egy fa ugyanakkor objektum is lehet, alá lehet vetve a puszta szükségszerűségnek, aminthogy a megistenült embereket is megkülönböztetik korábbi állapotuktól, amikor pusztán emberek voltak, így hát csak félistenek, nem örökkévalóak, nem szükségszerűek. Ahol a szubjektumot és az objektumot, vagy a szabadságot és a természetet oly egységben gondolják el, hogy a természet maga is szabadság, hogy a szubjektumot és az objektumot nem lehet elválasztani, ott van az isteni lényeg — minden vallásnak ilyen eszmény az objektuma. Az istenség egyszerre szubjektum és objektum, nem lehet azt mondani róla, hogy szubjektum, ellentétben az objektumokkal, vagy azt, hogy objektumai vannak. Az elméleti szintézisek teljesen objektívek, a szubjektummal teljesen ellentétesek lesznek. — A gyakorlati tevékenység megsemmisíti az objektumot és teljesen szubjektív — az ember csak a szeretetben egy az objektummal, nem uralkodik és nem uralkodnak rajta. Az istenség nem más, mint ez a szeretet, amelyből a képzelőerő lényt formált; a szétszakadt ember azután hódolatot, tiszteletet érez iránta — a belsőleg egységes emberben szeretet él; az előbbiben a rossz lelkiismeret, megosztottságának tudata félelmet szül. Azt az egységet a szubjektum és az objektum, a szabadság és a természet, a valóságos és a lehetséges egyesülésének nevezhetjük. Ha a szubjektum megőrzi a szubjektum formáját, az objektum az objektum formáját, s a természet még mindig természet marad, akkor nem ment végbe egyesítés. A szubjektum, a szabad lény a hatalmon levő, és az objektum, a természet a leigázott. A régi korokban az istenek az emberek között jártak; minél nagyobb lett az elszakadás, a távolság, az istenek annál inkább elváltak az emberektől, és kárpótlásul ezért több áldozatot, tömjént és imádatot kaptak — mindjobban féltek tőlük, mígnem az elszakadás olyan fokra jutott, hogy az egyesülés csak erőszakkal történhetett. Szeretet csak az egyenlővel, a tükörrel, lényünk visszhangjával szemben lehetséges. 232
