Page 116 [116]
OCR
BIRHER NÁNDOR A személyes emberi lényeg, a perszonalitás, ahogy azt a keresztény társadalomelmélet megfogalmazta, értelmezhetetlenné vált a szerepek állandósult társadalmi harcában. A funkcionalizmus elmélete felhívta a figyelmet arra, hogy az egyéneken túlmutató társadalmi szerveződések önreferenciálisak. Önreferenciális az az egység, amelyben az egység önmaga számára — függetlenül mások vagy más rendszer megfigyelési perspektívájától — jelenik meg. Az ilyen rendszer a saját szabályai szerint , dolgozza fel" a külvilágot. Ahogy az élőlények is , saját magukká" alakítják a táplálékot, az önreferenciális társadalmi rendszerek is mindent a saját játékszabályaik szerint értékelnek. Az igazságosságnak ilyen módon nincs — és nem is lehet — általános kritériuma. Ennek az álláspontnak az alapja az az ismeretleméleti megközelítés, amely szerint az ismeret határai a megismerhetőség határait is jelentik egyúttal. Az ún. transzcendentális módszer szerint a tudásunk nem egyszerűen leírja, hanem megismerhetőként megalkotja a világot. Eszerint a megközelítés szerint a világ külső centruma nem fellelhető, megfigyelni a megismerésen kívüli külső szempontból nem lehet: a megismerés belső működésére kell tehát koncentrálni. A kérdés nem lehet az, hogy mit tudok megismerni (pl. van-e igazságosság), hanem az, hogy milyen szabályok szerint működik a megismerés (pl. miért gondolok valamit igazságosnak). Mivel a megismert valóságom függ attól, hogy milyen módon ismerek meg, a megismerés soha nem lehet objektív. E miatt a szükségszerű bizonytalanság miatt az igazság kérdése legfeljebb a költőket foglalkoztathatja. Ebben az értelmezésben mind az erkölcs, mind a vallás érvényét veszíti, mivel ezek esetében nem a működés hogyanja, hanem a miértje az elsődleges szempont. A , hogyan működik" világában a jogon kívül nem létezik jog: a jog önálló, a környezetéhez képest nincs sem inputja, sem outputja. Igazságról legfeljebb akkor beszélhetünk, ha a jog valamit tételezetten igazságnak nevez, egyéb esetekben viszont nem. Világunk olyan kognitív világ (Baudrillard szavával: szimulákrum), amelyben a megismerés teremti az új létterületeket. Ez a kognitív világ zárt, a műveleteit a saját játékszabályai szerint végzi. Az agy a maga működési elvei mentén a világot nem reprezentálja, hanem konstruálja. Éppen ezért a környezet már nem jelenthet önmagában semmit, nem állíthatja sem a szépet, sem a jót, sem az igazat. Ezek a kategóriákat meghaladó fogalmak nem vonatkoznak semmilyen külső valóságra, egyszerűen az emberi ismeretnek mint funkcionálisan zárt tevékenységnek a termékei. A megkonstruált világot a nyelv leírja. Ebben a valóságban a tudás nem a tudati tartalom megfeleltetése a vilagnak (adequatio rei et intellectus), hanem a zárt rendszer (emberi ismeret) evolúciós teljesítménye az objektivitás igénye és lehetősége nélkül. A katasztrófa akkor következik be, ha ez az evolúciós teljesítmény teljes egészében elveszíti a reflektált kapcsolatát a külvilággal. 114
