OCR
Az ember és a normák , Válaszul azt kell mondanunk, hogy emberi erény az, ami jóvá teszi az emberi cselekedetet és magát az embert. Ez a definíció pedig érvényes az igazságosságra. Az ember cselekedetét ugyanis az teszi jóvá, hogy követi az ész szabályát, aminek alapján az emberi cselekedetek helyessé válnak. Mivel pedig az igazságosság helyessé teszi az emberi cselekedeteket, nyilvánvaló, hogy az emberi cselekedetet jóvá teszi. S ahogy Tullius mondja (De offic. 1.) [7. fej.]: sFőként az igazságosság miatt nevezik jönak a ferfiakat.«” 7 8 »---igy minden erény actusai az igazságossághoz tartoznak, amennyiben az utóbbi az embert a közjóra irányítja. Ennyiben mondható az igazságosság egyetemes erénynek. Mivel pedig a törvény irányul a közjóra, amint fentebb mondottuk, ezt a fenti módon egyetemesnek mondott igazságosságot nevezzük törvényes igazságosságnak, mivel általa hangolja össze az ember az összes erények actusait a közjóra irányító törvénnyel."" , A fentebb mondottak szerint pedig a törvényes igazságosság ily módon egyetemes erény, amennyiben más erények actusait a maga céljára irányítja; ami annyit jelent, hogy parancsolva indítja az összes többi erényeket. Ahogy a szeretet is mondható egyetemes erénynek, amennyiben az összes erények actusait Isten javára irányítja, ugyanúgy a törvényes igazságosság is, amennyiben az összes erények actusait a közjóra irányítja. Tehát ahogy a szeretet, amelynek Isten java a sajátos tárgya, lényegét tekintve sajátos erény, ugyanúgy a törvényes igazságosság is a lényegét tekintve sajátos erény, amennyiben a közjó a sajátos tárgya. Így a fejedelemben elsődlegesen, mintegy alkotó módon létezik, az alattvalókban pedig másodlagosan, szolgáló módon. De bármely erény, amennyiben a mondott erény (amely sajátos ugyan lényegét tekintve, de egyetemes erő szerint) a közjóra irányítja, törvényes igazságosságnak mondható. Ily beszédmóddal a törvényes igazságosság lényegét tekintve azonos minden erénnyel, de logikailag különbözik, és ily módon beszél a Filozófus." Aguinói Szent Tamás: A Summa Theologiae kérdései a jogról. Fordította Tudós Takács János, Szent István Társulat, Budapest, 2011. II-II, g. LVIII, 3. Aguinói Szent Tamás: i. m. II-II, g. LVIII 5-6. Uo. 111