Oldal 78 [78]
OCR
TURGONYI ZOLTÁN lamilyen valláshoz mindenkinek tartoznia kell (az ateisták nem tűrhetők meg a társadalomban), az államnak pedig ellenőriznie kell, hogy az egyes vallások tanítása összhangban legyen a társadalom fenntartásához szükséges jó erkölccsel. [...] Egy locke-i elvek szerint működő államban tehát minden egyes ember szükségképpen találkozik olyan — számára kötelező — vallási tekintéllyel, amely előírja azt az erkölcsöt, mely tartalmánál fogva betölti az általunk említett kettős funkciót, azaz mind az egyéneket megvédi egymástól, mind a társadalom folytonos létezését és az erények elsajátítását biztosítja. [...] Van azonban egy komoly nehézség: Locke végül is adós marad a természeti törvény racionális igazolásával, s utolsó nagyobb művében, a 77e Reasonableness of Christianity-ben tobbé-kevésbé fideista allaspontra helyezkedik: az erkölcsi törvény nem észellenes ugyan, de észfeletti, valójában csak a keresztény kinyilatkoztatásból ismerhető meg.? Locke erkölcstanának e fideista fordulata vélhetően hozzájárulhatott valamilyen mértékben ahhoz a folyamathoz, amelynek során a nyugati világban mára az erkölcs valamiképpen hitbéli kérdés lesz. Civilizációnk átlagembere megszokja azt a gondolatot, hogy a helyes cselekvés végső soron ugyanúgy nem magyarázható meg, ugyanúgy nem írható elő észérvekkel, mint a vallás. Így előkészíttetik a terep a klasszikus értelemben vett, észérvekkel védhető természeti törvény elfeledéséhez s ahhoz is, hogy az erkölcs majdan osztozzék a vallás sorsában, hiszen előbb-utóbb fel fogják tenni a kérdést: ha egyszer mindkettő hit kérdése, s a vallás terén lehetséges a pluralizmus, miért ne lehetne ez utóbbit az erkölcs terén is elfogadni? E kérdés tömeges felvetésétől azonban Locke korában még messze vagyunk. Ideig-óráig még működhet az általa javasolt modell a fideista erkölcsmegalapozás ellenére is. Amíg de facto csupa olyan vallás él együtt a nyugati világban, amely tartalmilag nagyjából ugyanazt az erkölcsöt követi, vagyis amíg csak a keresztény felekezetek és a zsidóság alkotják a népességet, melynek erkölcse így ellátja az említett kettős funkciót, s amíg más erkölcsi normákat hirdető vallások — és ateista irányzatok — nincsenek, addig gyakorlatilag ugyanaz a helyzet, mintha az egész társadalom az észérvekkel bizonyított, kettős funkciójú természetjog alapján állna. A problémák akkor fognak jelentkezni, amikor a valláshoz tartozás fakultatívvá válik, vagy, másképpen szólva, társadalmilag elfogadottá lesz a vallástalanság, s így nagy tömegek egyszerre veszítik el hitüket és erkölcsi normáik jó részét, mert nem áll már rendelkezésre a hittől függetlenül elfogadandó racionális természetjog, pontosabban ez utóbbinak csak egy, a második (társadalomfenntartó, közjót szolgáló) funkciójától megfosztott, 4 J. Locke: Levél a vallási türelemről. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1982, 110-111. 25 Locke: i. m., 106-107. 26 V6. J. Dunn: Locke. Atlantisz, Budapest, 1992, 101-102. 76
