Oldal 73 [73]
OCR
Természetjogállam a „kenyszerü gyakorlati agnoszticizmus” tiltja meg: e téren ugyanúgy nem bízhatunk egy , láthatatlan kézben", ahogyan a gazdaságban sem, hiszen ehhez egy olyan Isten létét kellene bizonyítanunk, aki a mi tudatos, felelős döntéseink nélkül, mintegy a fejünk felett oldja meg a problémáinkat.) Persze lehet minderre így felelni: , A tolerancia annyira alapvető nyugati érték, hogy még civilizációnk bukásának árán is ragaszkodnunk kell korlátozások nélküli tiszteletéhez." Elvben [...] természetesen akár ezt is gondolhatja valaki. Ám a tolerancia valóságos híveinek túlnyomó része nem egyedül ehhez az értékhez ragaszkodik, hanem értékek egy bizonyos halmazához és főként az ezek által lehetővé tett világnézeti és életformabeli pluralizmushoz, amelyet jobbnak tart más rendszereknél, és amelynek vélhetően tartós fennmaradását akarja. Ok feltehetik a kérdést: , Miért jobb egy elvont, parttalan tolerancia kollektív öngyilkosságig elmenő tisztelete, mint egy, a maga korlátjai között reálisan fenntartható, számos világnézet és életforma szabadságát ténylegesen lehetővé tevő társadalom megvédése néhány világnézet és életforma gyakorlásának korlátozása (vagy éppen tiltása) árán?" Arra semmiképp nem lehet hivatkozni, hogy az előbbi valamiképpen , objektíve értékesebb" volna. Ha a rendszer fennmaradásnak feltétele bizonyos alapértékeink részbeni korlátozása (pl. egy veszélyes nézeteket képviselő csoport iránti tolerancia felfüggesztése), hogy ezáltal egyáltalán megőrizhessük az ugyanezen értékeket többnyire érvényesülni engedő rendszer egészét, akkor miért ne válasszuk ezt a megoldást a kétségkívül látványosan heroikus kollektív öngyilkosság helyett, amely az egyik értéket egy ideig engedi feltételek nélkül érvényre jutni, hogy azután olyan világ következzék, amelyben esetleg egyetlen fontos értékünket se fogja többé senki tisztelni? Ki vagy mi kényszerít minket erre a hősies aktusra? Isten állítólagos akaratára nem hivatkozhatunk, hiszen a liberális társadalomban a közügyekről folyó diskurzusban csak publikus érvekkel élhetünk. Azt is tudjuk, hogy értékeink emberi preferenciákon alapulnak, s nem objektívek. Ismételjük: senki és semmi nem tiltja, hogy változtassunk némelyiken, ha célszerűtlennek bizonyul. Ha pedig nem tesszük meg ezt, honnan várhatunk segítséget? Istenre a már mondottak miatt e vonatkozásban (tehát mint gondviselőre) sem hivatkozhatunk, nem érvelhetünk azzal, hogy Ő majd, a mi cselekvésünktől függetlenül jobb belátásra bírja a civilizációnkra veszélyes nézetek és magatartások képviselőit. A Teremtőt zárójelbe téve a világot csakis dezantropocentrikusnak tekinthetjük, akkor pedig nem számíthatunk arra, hogy a mi döntéseinktől függetlenül működnek olyan automatizmusok, amelyek éppen ezt és ezt az ember alkotta értéket segítik érvényesülni. Ha tehát valaki az intellektuális válnak, miközben ma szemmel láthatóan minden jel arra vall, hogy ez egyáltalán nem áll szándékukban? 71
