Seite 68 [68]
OCR
TURGONYI ZOLTÁN emberiség folyamatos létezése érdekében próbálja védelmezni a bioszférát, hanem önértéknek tekinti ez utóbbit, amelyet éppen az emberiség megszüntetésével kíván szolgálni. A posztmodernitás, azaz a ,késő liberális társadalom" tehát magánüggyé változtatja az erkölcs fenti második funkcióját, s ezzel a társadalom jövőjét teszi kockára. Így egyúttal önromboló is, hiszen, láttuk, nem nyújt biztosítékot sem a szabad döntés alanyainak, sem az e döntéshez szükséges választéknak az elfogyása ellen. Lényegében e probléma megfogalmazását jelenti a híres Böckenförde-paradoxon, amely szerint a liberális társadalmak a maguk fennmaradásához egy olyan erkölcs érvényesülését feltételezik, amelyet nem írhatnak elő kötelező jelleggel, mert akkor már nem lennének liberálisok." [...] Ugyanezt a problémát részletesebben az ún. Diogenész-paradoxon írja le, amelyet a Böckenfördéhez hasonlóan egykor alkotmánybíróként működő Paul Kirchhof [...] fejt ki.? [...] A liberalizmust emellett a tolerancia paradoxonja is fenyegeti, amelyet Karl Popper így fogalmazott meg: , Ha korlátlan toleranciát gyakorlunk azokkal szemben is, akik intoleránsak, [...] akkor a toleránsokat a toleranciával együtt el fogják pusztítani." Ez azt jelenti, hogy a liberalizmus — ha valóban a korlátlan tolerancia alapjára helyezkedik — védtelen a felszámolására törekvő erőkkel szemben. [...] Mind a Böckenförde-, mind a Diogenész-paradoxon, mind pedig az intolerancia tolerálásának problémája akkor válhatna tárgytalanná, ha bízhatnánk benne, hogy a társadalomban működnek különféle automatizmusok, amelyek következtében mindig lesz kellő számú kreatív értelmiségi, vállalkozó szellemű polgár és családalapító, ill. a liberalizmus minden ellensége magától ,jó útra tér", anélkül hogy mindezeket az államnak külön kellene célirányos intézkedésekkel előmozdítania, pl. bizonyos életformák és értékek tudatos népszerűsítése, ill. a legveszélyesebb magatartások jogi korlátozása által. Ám épp a liberalizmus világnézeti előfeltevéseiből, a végső kérdésekkel kapcsolatos , kényszerű gyakorlati agnoszticizmusából" következik, hogy e rendszer hívei nem tételezhetnek fel , gondviselésként" működő természeti és társadalmi mechanizmusokat, amelyek tudatos emberi (ezen belül állami) döntésektől függetlenül biztosítják a mondottakat. Ha tehát a liberalizmus komolyan venné saját elméleti hátterét, igenis feladatának kellene tekintenie, hogy gondoskodjék arról, amit az imént az erkölcs második funkciójának neveztünk. E paradoxonok önmagukban még csak azt jelentik, hogy a liberalizmus elmulasztja a gondoskodást saját előfeltételeinek biztosításáról. Ha eközben § E. W. Béckenforde: Staat, Gesellschaft, Freiheit. Suhrkamp, Frankfurt am Main, 1976, 60. °P. Kirchhof: Ehe und Familie als Voraussetzungen für die Überlebensfähigkeit unserer Gesellschaft. (2005) http://www.wgvdl.com/forum1/index.php?id=51182 10 K. Popper: A nyitott tärsadalom és ellenségei. Balassi, Budapest, 2001, 523. 66
