Oldal 67 [67]
OCR
Természetjogállam életet, kreativitást stb. feltételez, másrészt kellő mennyiségű szabad időt, e két tényező viszont a maga részéről megfelelő gazdasági hátteret kíván. Mindez viszont nem lehetséges, ha a népesség nem rendelkezik megfelelő munkaerkölccsel, szorgalommal, önfegyelemmel, kreativitással, műveltséggel, a tudomány műveléséhez szükséges készségekkel stb., sőt a puszta emberi együttélés, a másik egyénnek való közvetlen ártástól történő tartózkodás mint liberális minimum biztosítása is lehetetlenné válik, ha az emberek képtelenek uralkodni indulataikon, agresszív késztetéseiken. Hagyományos terminológiával szólva tehát értelmi és erkölcsi erényekkel kell rendelkezni ahhoz, hogy a liberális társadalom hosszabb távon működőképes legyen. Ez természetesen tudatosan vállalt perfekcionizmust feltételezne az állam részéről, határozott kiállást bizonyos életformáknak a többinél értékesebb volta mellett, amit viszont a semlegesség és a különböző életformák iránti, tartalmuktól függetlenül kötelező , egyenlő tisztelet" elve lehetetlenné tesz. Korunk liberalizmusa tehát lényegénél fogva önromboló, hiszen deklarált elvei alapján tűrnie kell még a társadalom jövője szempontjából káros életformák tömegessé válását is, lévén hogy a kárelv csak az egyének életét vagy javait közvetlenül fenyegető veszély esetén engedi meg a szabadság korlátozását. [...] Természetesen nem csupán a liberális társadalomnak van szüksége tagjai újratermelésére és erényekkel való ellátására. Belátható, hogy ez minden egyáltalán emberinek nevezhető társadalom feltétele. Épp ezért korántsem meglepő, hogy a kötelezően betartandó erkölcs a mai Nyugat kivételével sehol sem merül ki a kárelv követésében. Mind a nem nyugati civilizációk, mind a premodern Nyugat erkölcse kettős funkciót tölt be: egyik feladata valóban az egyének megvédése egymástól (ezt szolgálja a gyilkosság, a lopás, a hazugság stb. tilalma, vagyis a kárelv érvényesítése), de ugyanilyen fontos a másik funkció, a társadalom folyamatos és emberhez illő (azaz a puszta vegetálást meghaladó, a sajátosan emberi szükségletek legalább minimális jelenlétét lehetővé tevő) létezésének biztosítása, amit, röviden szólva, akár a — hagyományos értelemben vett — közjóról való gondoskodással is azonosíthatunk. Ide tartozik a családot, a szexualitást szabályozó normák elismertségének fenntartása, az erények elsajátításának kötelessége, de a korábbi generációk által alkotott tárgyiasulások védelme és továbbadása is. S ide tartozik az emberi lét természeti feltételeinek (az ökológiai egyensúlynak, a nyersanyag- és energiaforrásoknak) a megőrzése is. Ez utóbbi szempont csak mostanában tudatosult. Igaz, a Nyugat az erkölcs második funkciójának legalább ebben a negyedikként említett vonatkozásában [...] már biztosan fel tud mutatni valamit, hiszen e téma meglehetősen sűrűn szerepel a nyilvánosságban, tehát tudatában vannak súlyának. Ám egyrészt ettől még nem szűnik meg a nyugati népesség vészes fogyásából (és más területek túlnépesedéséből) eredő probléma, másrészt [...] a ,zöld" mozgalmak egy része még csak nem is az 65
